Magyar-török kormányzati konzultáció Ankarában

 

Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Ankarába utazik, ahol a felső szintű stratégiai tanács ülésén vesz részt minisztereivel együtt; ez a gyakorlatban magyar-török "kormányülést", kormányzati csúcstalálkozót jelent - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A tanácskozást harmadik alkalommal tartják meg.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesen, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszteren, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszteren, Balog Zoltán emberierőforrás-miniszteren, Fazekas Sándor földművelésügyi, Simicskó István honvédelmi, Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszteren kívül Kontrát Károly belügyi államtitkár és egy 72 tagú üzleti delegáció is részt vesz a törökországi programokon.

Orbán Viktor török kollégájával, Binali Yildirimmel folytat külön tárgyalást, majd közösen vesznek részt a magyar-török üzleti fórumon. A magyar kormányfőt fogadja Recep Tayyip Erdogan török köztársasági elnök és Ismail Kahraman parlamenti elnök is – ismertette a program tervezetét Havasi Bertalan.