Még egy hét, és megnyílik az IKEA új áruháza

 

Június 14-én nyílik meg az IKEA harmadik magyarországi áruháza, amelyet 17 milliárd forintos beruházásból építettek meg Soroksáron - mondta Varga-Nagy Eszter, az áruházlánc kommunikációs vezetője sajtóbejárást követően az MTI-nek csütörtökön.

Hozzátette: a 33,5 ezer négyzetméteres létesítmény az egyik legnagyobb áruház lesz a régióban, Magyarországon pedig a legnagyobb. A soroksári IKEA-ban a nagyobb alapterület miatt a termékkínálat is szélesebb lesz, mint az Örs vezér téri és a budaörsi áruházakban. Az új egység bemutatóterében 67 belső teret alakítottak ki, ahol lakberendezési megoldásokat mutatnak be.

Az IKEA svéd bútoráruházlánc harmadik magyarországi áruházának lehetséges helyszíne az M5-ös autópálya mentén, a soroksári kereskedelmi központ területén 2014. február 21-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Az IKEA svéd bútoráruházlánc harmadik magyarországi áruházának lehetséges helyszíne az M5-ös autópálya mentén, a soroksári kereskedelmi központ területén 2014. február 21-én. MTI Fotó: Kovács Tamás

Szabó Ágnes, a soroksári áruház vezetője elmondta: az új áruház megnyitásával a dolgozói létszám közel 300-zal bővül Magyarországon. Az áruház alapkövét tavaly május végén tették le, az építkezés egy évig tartott. A csoport a régióban Magyarországon hajtja végre a legnagyobb fejlesztéseket.

Az áruház hűtéséről és fűtéséről geotermikus rendszer gondoskodik, az elektromosságot pedig napelemek biztosítják majd. Ez azt jelenti, hogy az épület hűtését 82 százalékban, fűtését pedig 99 százalékban tudják ezek a megoldások biztosítani – ismertette. A soroksági IKEA-hoz közel 1200 férőhelyes parkolót építettek, ahol 4 elektromosautó-töltőt is elhelyeztek, és kültéri játszótér is épült.

Az internetes értékesítés tesztelése a régióban folyamatban van, az online vásárlás áruházi átvétellel már elérhető mindhárom magyarországi áruházban, nyár végén pedig elindul az online vásárlás házhozszállítással vidékre is – mondta Varga-Nagy Eszter. Az IKEA Magyarország árbevétele a legutóbbi nyilvános adatok szerint a 2016. augusztus végéig tartó pénzügyi évben csaknem 14,5 százalékkal, 53,8 milliárd forintra nőtt.

A nemzetközi vállalatcsoport a legutóbbi lezárt üzleti évében 34,2 milliárd euró árbevételt ért el, ami 7,1 százalékos növekedés az előző évhez képest, nettó nyeresége 19,6 százalékkal, 4,2 milliárd euróra nőtt. Az IKEA a világ legnagyobb bútor-kiskereskedelmi konszernje, 340 áruházzal rendelkezik 28 országban, franchise rendszerében pedig több mint 40 áruház üzemel, 163 ezer 600 dolgozója van világszerte.