Mégis pikkelyes lehetett a T. rex?

 

Tollak helyett mégis inkább a modern hüllőkéhez hasonló pikkelyek boríthatták a Tyrannosaurus rex bőrét. Erre a megállapításra jutottak ausztrál kutatók egy megkövesedett maradvány alapján.

A Tyrannosaurus, vagyis zsarnokgyík nem néhány képviselőjének fosszíliáin végzett korábbi vizsgálatokkor a kutatók primitív tollazatot azonosítottak, amiből arra következtettek, hogy talán maga a T. rex is tollas volt – írta a BBC News.

Ausztrál szakemberek most olyan bőrlenyomatokat elemeztek, amelyeket egy montanai T. rex, a Wyrex kövületeinél találtak. Megvizsgálták továbbá a Tyrannosaurusnak azokat a rokonait is – az Albertosaurust és a Gorgosaurust -, amelyek Ázsiában és Észak-Amerika egyéb területein éltek a késő krétakorban.

Az ausztráliai University of New England kutatója, Phil Bell vezette csapat szerint a Wyrex nyakáról, medencéjéről és farkáról származó lenyomatok pikkelyes, a hüllőkéhez hasonló bőrről árulkodnak.

Tyrannosaurus rex. (Fotó: Shutterstock)

Tyrannosaurus rex. (Fotó: Shutterstock)

A Biology Letters folyóiratban közölt tanulmányukban kifejtették, hogy a T. rex és rokonai idővel elveszíthették tollazatukat, mivel már nem volt rá szükségük a hőszigeteléshez. A mostani eredményekkel azonban nem sikerült mindenkit meggyőzniük.

“Óriási szerencse kell hozzá, hogy a tollazat megmaradjon a fosszíliában, vagyis, hogy nem látjuk, még nem vonja magával, hogy soha nem is volt ott. Szerintem még nem kellene elvetni a hatalmas, pelyhes T. rex gondolatát” – jegyezte meg Steve Brusatte, az Edinburgh-i Egyetem munkatársa.

A zsarnokgyík és közeli rokonai a dinoszauruszok korának alkonyán értek fel a tápláléklánc csúcsára, miután a nagy testű, húsevő őshüllők más csoportjai eltűntek a Föld színéről nagyjából 80-90 millió évvel ezelőtt.