Összefogtak a kereskedelmi szakszervezetek, a cél a béremelés

 

Együttműködési megállapodást kötöttek az ágazati szakszervezetek, hogy kiharcolják a munkavállalók számára méltó béreket a multinacionális áruházláncoknál - írta hétfői lapszámában a Magyar Idők. A lap úgy tudja, a piacon a legnagyobb foglalkoztatónak számító Tescónál sztrájk szerveződik.

A dolgozók elégedetlenségének oka, hogy a Tesco a januári kötelező béremeléseken túl a vállalatnál fennálló szakemberhiány ellenére sem hajlandó további bérfejlesztésre az idén – mondta a lapnak Buday Pálné, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) alelnöke.

Közölte, hogy a KASZ együttműködésre lépett a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) azzal a szándékkal, hogy a kiszolgáltatott munkavállalók érdekeit közösen képviselve, akár országossá szervezett demonstráció keretében érjék el a fizetések jelentős mértékű felzárkóztatását.

A közeljövőben az áruházakon belül szervezett munkalassítás, míg külső helyszínen demonstráció is előfordulhat a Tesco áruházlánc budaörsi központjánál, amelyhez más vállalatok alkalmazottai már jelezték, hogy szolidaritásból csatlakoznak. Az akció megvalósulhat olyan napokon, amikor annak jelentős hatása van a forgalomra, például ünnepek előtt, de biztos, hogy nem várjuk meg vele a karácsonyt – fejtette ki a KASZ képviselője a Magyar Időknek.