A legnagyobb amerikai hadihajó is Észak-Koreához érkezhet

 

Az Egyesült Államok hadereje azt tervezi, hogy egy harmadik repülőgéphordozót vezényel a Csendes-óceán nyugati részébe azzal a céllal, hogy elérje Észak-Koreánál, szüntesse be rakéta- és nukleáris programjának megvalósítását - közölte szombaton az Amerika Hangja (VOA) rádióállomás.

Az értesülés szerint a világ egyik legnagyobb hadihajójáról, a Nimitz atommeghajtású repülőgép-hordozóról van szó. Jelenleg két amerikai repülőgéphordozó, a Ronald Reagan és a Carl Vinson tartózkodik a térségben. Korábban az amerikai védelmi tárca arról számolt be, hogy a két hadihajóval haditengerészeti hadgyakorlatot tartanak a Koreai-félsziget térségében.

Soha nem látott tűzerő gyűlhet össze a Koreai-félsziget térségében

Az Amerika Hangja szerint eddig nem nagyon fordult elő, hogy az Egyesült Államok egyszerre három ilyen osztályú hadihajót vezényelt volna egy térségbe, de Donald Trump amerikai elnök az Észak-Korea részéről megmutatkozó egyre nagyobb rakéta- és nukleáris fenyegetést tekinti az egyik legnagyobb biztonsági problémának.

Jobbra az azóta kivont brit HMS Ark Royal, balra az amerikai USS Nimitz repülőgép-anyahajó egy 1978-as felvételen. Fotó: Wikimedia/US DoD

Jobbra az azóta kivont brit HMS Ark Royal, balra az amerikai USS Nimitz repülőgép-anyahajó egy 1978-as felvételen. Fotó: Wikimedia/US DoD

Phenjan legutóbb május 21-én hajtott végre sikeres kísérletet egy közepes hatótávolságú, ballisztikus rakétával. Az új típusú, Pukgukszong-2 rakétát az ország középső részén található Pukcsang közeléből indították, és a kísérletet Kim Dzsong Un észak-koreai diktátor vezényelte. A rakéta 560 kilométeres magasságot ért el, és mintegy 500 kilométeres távolságra repült, mielőtt becsapódott a Csendes-óceánba.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) élesen elítélte az észak-koreai rakétakísérletet, egyben kilátásba helyezte az ellene bevezetett büntetőintézkedések további szigorítását. A BT szerint Phenjan kihívó magatartása aláássa a térség biztonságát, ezért a testület felszólította, hogy mondjon le a rakéta- és nukleáris kísérleteiről.