LMP: a Fidesz-kormány a fák ellensége

A fák ellenségének nevezte a kormányt az LMP gazdasági szakszóvivője, a madarak és fák napján tartott sajtótájékoztatóján, mert szerinte a kabinet sokat tesz azért, hogy hosszú távon se fa, se madár ne maradjon az országban.

Heltai László arra hivatkozott, hogy a költségvetés funkcionális területei közül egyedül a környezetvédelem az, amelyre összegszerűen is kevesebb forrás jut jövőre, mint idén, a keret 361 milliárd forintra csökken 387 milliárdról.

A politikus a problémák közé sorolta, hogy “zöld energiatermelés” gyanánt az ország nagy erőművekben égeti el a tűzifát, csökkentve ezzel az erdőterületek nagyságát, de a mezőgazdaságban is a pillanatnyi termelési érdek a fő szempont.

A szakszóvivő kevesellte például a kárenyhítésre vagy a tíz éve “szinte kivéreztetett” nemzeti parkok finanszírozására szánt forrásokat épp úgy, ahogy a hatékony hulladékgazdálkodást is hiányolta. Emlékeztetett: a környezetvédelem intézményrendszerét beolvasztották a kormányhivatalokba, így szerinte egy politikailag irányított, az alapcéljait nem teljesítő hatóságot hoztak létre.

Heltai László “embervédelemnek” nevezte a környezetvédelmet, mondván, annak célja az élet feltételeit megteremtő környezet megóvása.