A határok megnyitását követelték tüntetők Röszkén

A határok megnyitását követelte mintegy száz magyar és külföldi tüntető Röszkén szombat délután, a kormányellenes demonstráció a tranzitzónánál fejeződött be.

A tüntetők a röszkei templom melletti téren gyűltek össze, ahol előbb a helyi plébános, Liszkai Tamás mondott beszédet. A röszkei lelkipásztor hangsúlyozta, ha egy társadalom lemond a politika feletti kontrollról, akkor gyenge lesz, sebezhető, kiszolgáltatott és kihasználható olyan döntésekhez, melyek hátterét nem látja. A migráció kérdésében józanságra és bölcsességre van szükség, ha a döntés felelősségét a társadalom a politikára ruházza át, akkor saját maga felett mond ítéletet – közölte.

Schilling Árpád színházi rendező kijelentette, ami Magyarországon a menekültekkel történik, alantas, embertelen és szégyenteli. A művész bocsánatot kért azoktól az emberektől, akiknek a magyar kormány intézkedéseinek hatására megaláztatásokon kell keresztülmenniük.

A demonstrálók – köztük Juhász Péter, az Együtt elnöke és Gulyás Márton ellenzéki aktivista – ezt követően magyar és angol nyelvű transzparenseikkel dobszó és füttykoncert közepette a falu főutcáján a határhoz vonultak, ahol farkasszemet néztek a kerítéstől tíz méterre felsorakozó rendőrökkel. Itt a szónokok időrendben ismertették a magyar kormány elmúlt években hozott illegális migráció elleni intézkedéseit.

A kibővített tranzitzóna mellett a tüntetők a röszkei közúti átkelőnél a 2015 szeptemberében történt tömegzavargás során elkövetett terrorcselekmény bűntette miatt első fokon tíz év börtönre ítélt Ahmed H. szabadon bocsátását követelték, valamint bírálták a március 28-tól hatályos illegális migráció elleni szabályokat.