Aláírta a felsőoktatási törvény módosítását Áder

Hétfő este aláírta a felsőoktatásról szóló törvénymódosítást Áder János. A köztársasági elnök szerint kölcsönös jó szándékkal és közös akarattal megvalósítható a Magyarországon működő külföldi egyetemeken folyó magas színvonalú munka folytatása.

A Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján olvasható közleményben Áder János úgy fogalmaz: kölcsönös jó szándékkal és közös akarattal megvalósítható a Magyarországon működő külföldi egyetemeken folyó magas színvonalú munka folytatása.

Sydney, 2016. november 8.Áder János köztársasági elnök beszédet mond Sydney-ben, a Délvidéki Magyar Szövetség Központjában rendezett ’56-os ünnepségen 2016. november 8-án.MTI Fotó: Bruzák Noémi

Áder János köztársasági elnök. MTI Fotó: Bruzák Noémi

A köztársasági elnök hozzátette: felkéri a kormányt, hogy kezdjen tárgyalásokat az új törvényi rendelkezések végrehajtása érdekében az érintettekkel.

Áder János hangsúlyozta: megvizsgálta a törvény alkotmányosságát és a nemzetközi szerződéseknek való megfelelését és megállapította, hogy a módosítás a tanulásnak és tanításnak az Alaptörvényben rögzített szabadságát nem sérti, mint ahogy a felsőoktatási intézmények önállóságát sem.

Az Országgyűlés 2017. április 4-én fogadta el a T/14686 számon benyújtott, a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény módosításáról szóló javaslatot.