LMP: vonják vissza a civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvénytervezetet!

A civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslat visszavonására szólította fel a kormányt az ellenzéki párt társelnök-frakcióvezetője szombaton egy budapesti sajtótájékoztatón.

Szél Bernadett közölte: a javaslatot provokációnak tartják, és ezért módosítást is benyújtanak a tervezethez. A politikus “teljesen abszurdnak” nevezve a tervezetet, és kijelentette: “a kormánynak vissza kellene vonni ezt a teljesen szégyenletes törvényjavaslatot, ami az égvilágon semmire sem jó”.

Szél Bernadett, a Lehet Más a Politika (LMP) frakcióvezető-helyettese felszólal a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény módosításáról szóló javaslat összevont vitájában Országgyűlés plenáris ülésén 2017. április 4-én. Mögötte Hadházy Ákos, az LMP frakcióvezető-helyettese. MTI Fotó: Illyés Tibor

Ugyanakkor azt mondta, ha provokáció, akkor ők is “megteszik a maguk tétjét”, és módosító javaslatcsomagot nyújtanak be. Mint kifejtette, tudni szeretnék, hogy az állami és a pártalapítványi támogatások “hol landolnak”, valamint mely civil szervezetek, médiák “szívják fel” ezeket a közpénzeket.

Hadházy Ákos, az LMP társelnöke arról beszélt, hogy a Fidesz néhány képviselője által pénteken benyújtott törvénytervezet “látszólag és kimondva” a civil szervezetek támogatásának átláthatóságáról szól, de valójában “csak erről nem szól”.

“Ez egy piszkos törvény, (…) eltereli a figyelmet a valódi problémákról”, továbbá megbélyegez olyan szervezeteket, amelyek a kormánynak nem tetszenek – mondta. Az ellenzéki politikus szerint a kuláklistára is az ugyanaz volt jellemző, mint a most felállítani tervezett listára: olyan embereket bélyegeztek meg, akik tisztességesek, szorgalmasak és ártatlanok voltak.

A kuláklista is azért működött, hogy bűnbakokat keressen – tette hozzá.

Hadházy Ákos azt mondta, hogy a tervezet semmilyen újdonságot nem hoz az átláthatóságban, a civil szervezeteknek eddig is  jelenteniük kellett, hogy milyen támogatásokat kapnak.

Kitért arra is, míg például a Helsinki Bizottság közhasznúsági jelentése részletesen tartalmazza, hogy 2015-ben mennyi pénzt kaptak és mire, addig a Civil Összefogás Fórum (CÖF), “egy kormányzati álcivil szervezet” jelentéséből azt látni, mintha nem kapott volna semmi támogatást, ugyanakkor, “valójában több milliárd forintot költött el”.

Ezt az ellentmondást szeretnék a módosítással orvosolni – közölte a politikus.