Nógrádi: Készülni kell, már szervezik az új merényleteket

Az Iszlám Államot hamarosan felszámolják, az életben maradt emberei pedig szétrajzanak a világban, és terrortámadásokat fognak végrehajtani. Ezeket már szervezik, ami teljesen új kihívást jelent majd Európának és Észak-Amerikának – mondta Nógrádi György elemző.

Teljesen logikus, hogy Magyarország második kerítést épít a szerbiai határárán, mert meg akarja akadályozni, hogy ellenőrizetlenül jöjjenek be emberek. Ha pedig Románia felől érkeznének az országba nagy létszámban ilyen személyek, akkor megtesszük a szükséges lépéseket – mondta az M1 csatornán Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.

Az elemző megjegyezte, ahogy jobb lesz az idő, sokkal több migráns fog jönni. Tavaly több mint egymillióan érkeztek Európába, ám ebből 300 ezren pillanatok alatt eltűntek, és a hatóságoknak fogalma sincs, hol vannak – tette hozzá.

Nógrádi György arról is beszélt, hogy az Iszlám állam célja radikalizálni Európát. Azoknak a dzsihadistáknak pedig, akik úgymond visszatértek Németországba vagy Svédországba, a 90 százaléka iraki, szíriai, palesztin, afrikai származású személy, aki csak megkapta az adott európai ország állampolgárságát, tehát el lehetne tőlük venni, ha az Európai Unió végre egységes lenne. Hozzátette, a migránsok nem tudnak, nem akarnak integrálódni az európai államokban.

A beilleszkedés hiánya kapcsán Nógrádi György azt is megjegyezte, jó pár olyan imám él Európában, aki ma már nyíltan vagy burkoltan az Iszlám Állam mellett agitál, a terrorszervezet célja pedig, hogy egyre több ilyen ember legyen.

Nógrádi György szerint nyilvánvaló, hogy az Iszlám Államot heteken, hónapokon belül felszámolják, az embereinek felét pedig megölik. A terrorszervezet tagságának másik fele azonban visszatér a világ különböző pontjaiba, és jelentős részük terrorcselekményt fog végrehajtani, amiket már szerveznek. Az európai, észak-amerikai politikának, titkosszolgálatoknak, politikának erre kell felkészülni, ami teljesen új kihívást jelent majd – mondta.