Balog: ingyenes lesz az első középfokú nyelvvizsga

Ingyenes lesz az első középfokú nyelvvizsga - mondta az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán Budapesten.

Balog Zoltán egy más témában tartott sajtótájékoztatón kifejtette: a kormány elvi támogatását adta szerdai ülésén ahhoz, hogy az első nyelvvizsga térítésmentes legyen még ebben a kormányzati ciklusban.

A szabályozás konkrét részleteinek kidolgozása és a költségek felmérése ugyanakkor még előttük áll – tette hozzá. A kabinet szintén támogatta az ingyenes tankönyvprogram gyorsítását – jelezte Balog Zoltán.

A miniszter reményei szerint még ebben az évben megvalósulhat, hogy az általános iskola első nyolc osztályában ingyenesen biztosítsák a tankönyveket a diákoknak. Ennek részleteit a nemzetgazdasági tárcával közösen dolgozzák majd ki.

Emlékeztetett arra, hogy a diákok kétharmada már most is térítésmentesen vagy kedvezményesen juthat hozzá a kiadványokhoz.