Útjára indul az Arany-emlékév

Összművészeti előadással, versekkel, zenével, tánccal és irodalomtörténeti megemlékezéssel vette kezdetét a költő születésnapjának előestéjén a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékévhez kapcsolódó programjai.

„Mintegy opera nyitánya, úgy próbáljuk megidézni ma este mindazt, ami az előttünk álló egy évben történni fog, színházzal, zenével, kortárs irodalommal” – hangsúlyozta Prőhle Gergely, az intézmény főigazgatója a szerdai előadás során. Kiemelte: az emlékévben a múzeum megpróbálja azt a sokféleséget bemutatni, ami Arany János által az irodalmi művekben megnyilvánul, és hatására a társművészetekben, illetve az irodalomtudományban megjelenik.

Az igazgató kiemelte, hogy a szavalóversenyek és Arany János sokrétű személyiségét bemutató Önarckép tárlat mellett, az emlékév során az intézmény igyekezni fog, hogy a bölcsészet- és a filológia tudománya által feltárt Arany életművet átvezesse a 21. századba.

Az ünnepi műsorban közreműködött mások mellett Udvaros Dorottya, Balázs Zoltán és Rudolf Péter színművészek, Dömötör Luca kortárs táncos, Kassai István zongoraművész és a Balázs Elemér Trió. Az előadást Seres Tamás rendezte.

Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából hivatalosan március 2-án veszi kezdetét az emlékév. Országszerte és a határon túl is számos programot rendeznek, egyebek mellett Nagyszalontán, a Nemzeti Színházban és az Erkel Színházban is megemlékezéseket tartanak, amelyekről a közmédia egész napos műsorfolyamban számol be csütörtökön.

Tematikus nap a közmédián

A kiemelkedő évfordulók – mint amilyen Arany János születésének bicentenáriuma – alkalmat teremtenek a figyelemfelhívására – mondta az MTVA kiemelt projektjeinek főszerkesztője. Március másodikán tematikus napot tart a közmédia.

„Szinte valamennyi csatornánkon megjelenik ez az ünnep, kapcsolunk Nagyszalontára az M1-en folyamatosan egész nap, aztán Duna televízió is bekapcsolódik majd ezekbe az élő közvetítésekbe, a Duna Worldön is tematikus műsort láthatnak – nyilatkozta Híradónknak Siklósi Beatrix főszerkesztő, Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projketek főszerkesztősége.