Hibrid robotot mutatott be a Boston Dynamics

A Boston Dynamics közzétette legfrissebb robotjának bemutatkozó videóját. A kétkerekű, négylábú hibrid a Handle nevet kapta.

Meg tud állni négy lábon, mint a vállalat korábbi alkotásai, a BigDog és a Spot. Hátulsó lábának végén viszont két stabilizáló kerék is helyet kapott, amely lehetővé teszi a felegyenesedést és az óránkénti 14 kilométeres sebességű gurulást.

A vállalat közlése szerint az egyszerűség miatt döntöttek a hibrid dizájn mellett: a teljesen négylábú robotok komplex ízületei helyett, a Handle-nek kerekei teszik lehetővé a könnyű közlekedést, míg elülső lábát egyensúlyozásra vagy akár 50 kilogrammnyi súly szállítására használhatja.

Felegyenesedve majdnem két méter magas, de sokszor leguggol a forduláshoz vagy az egyensúlyozáshoz. Akkumulátorok látják el az elektromos és hidraulikus aktuátorokat, lehetővé téve a leguggolást, az éles kanyarokat és a súlyok felemelését.

Akkumulátora egyetlen töltéssel mintegy 25 kilométeres út megtételét segíti elő.

A robot emellett mintegy 120 centiméteres magasságba képes felugrani. Nincs gondja az akadályok átugrásával sem, még egy asztalra is könnyen felpattan.

Kapcsolódó tartalom