Nem ment el Demszky Gábor a gazdasági bizottsági ülésére

Nem jelentek meg az Országgyűlés gazdasági bizottsága szerdai ülésén Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök, valamint Demszky Gábor, Budapest korábbi főpolgármestere, akiket a testület az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásáról szóló jelentéséről hallgatott volna meg.

Bánki Erik fideszes képviselő, a bizottság elnöke elmondta, Medgyessy Péter jelezte, hogy külföldön tartózkodik, de egy márciusi időpontban a bizottság rendelkezésére áll, Gyurcsány Ferenc és Demszky Gábor a sajtóban közölte, hogy nem mennek el a gazdasági bizottság ülésére, Bajnai Gordontól nem kaptak választ.

Bánki Erik fideszes képviselő, a bizottság elnöke (b) és Tóth Csaba szocialista alelnök az Országgyűlés gazdasági bizottsága ülésén 2017. február 15-én. Nem jelentek meg az ülésen Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök, valamint Demszky Gábor, Budapest korábbi főpolgármestere, akiket a testület az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásáról szóló jelentéséről hallgatott volna meg. MTI Fotó: Kovács Tamás

A bizottság elnöke közölte, hogy következő ülésükön folytatják a témát, a főváros irányításában akkor részt vevőket hallgatnák meg, köztük Horváth Csaba korábbi főpolgármester-helyettest és Gy.Németh Erzsébetet, a fővárosi közgyűlés volt szocialista frakcióvezetőjét.

Bánki sajnálatát fejezte ki, hogy Demszky Gábor nem ment el a meghallgatásra, hiszen főpolgármestersége idején történtek azok a szabálytalanságok, anomáliák, amelyek miatt mintegy 60 milliárd forint visszafizetési kötelezettséggel “fenyegetik” Magyarországot, a magyar költségvetést.

A gazdasági bizottság elnöke elmondta, szeretett volna minél több információt megkapni azoktól, akik abban az időben az országot és a fővárost irányították. Demszky Gábortól szerette volna megtudni, hogy a kezdetben 200 milliárd forintra tervezett beruházást miért vonta ki a fővárosi közgyűlés hatásköréből, és irányította a 4-es metróval kapcsolatos valamennyi döntést a BKV-hoz – mondta.

Utalt arra, hogy a fővárosi közgyűlés akkor leszavazta Tarlós István metró-szerződés nyilvánosságra hozatalára tett indítványát.

Azt kiemelte, hogy szeretettek volna információt kapni a 4-es metró beruházás előkészítéséről, arról, hogyan lett a 195 milliárd forintra tervezett metróépítés végül 450 milliárd forint, miért indították el fővállalkozó nélkül az ilyen nagyságrendű beruházást, miért bíztak meg olyan külső tanácsadó céget, az Eurometro Kft.-t, amely a közbeszerzési eljárás előkészítését, lebonyolítását végezte, miközben tanácsadóként dolgozott, műszaki ellenőrzést végzett több kivitelezőnél is. Az összeférhetetlenséget több szervezet is – köztük az Állami Számvevőszék, a Kehi is – jelezte.

Kérdések a hiányzó szakaszról

A bizottság elnöke elmondta, tudni szeretné, hogy a főpolgármester az Európai Bizottságnak miért nem nyújtotta be a teljes beruházási programot, miért maradt ki a Keleti pályaudvar és a Bosnyák tér, illetve az Etele tér és a budaörsi virágpiac közötti II. szakasz. Szerinte az utasforgalomra vonatkozó vállalás csak a II. szakasz megléte esetén teljesíthető.

Üres helyek az asztalnál az Országgyűlés gazdasági bizottsága ülésén 2017. február 15-én. Nem jelentek meg az ülésen Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök, valamint Demszky Gábor, Budapest korábbi főpolgármestere, akiket a testület az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásáról szóló jelentéséről hallgatott volna meg. MTI Fotó: Kovács Tamás

Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára kérdésre válaszolva elmondta: a kormány az OLAF-jelentést angol nyelven nyilvánosságra hozta, a munkapéldány elérhető magyarul is, a jelentés hiteles magyar fordítása várhatóan március közepére készül el. Az államtitkár beszámolt arról, hogy a jelentést a kormány megküldte a fővárosi önkormányzatnak a szükséges lépések megtétele érdekében.

Rámutatott arra, hogy az ügyben az elsődleges szereplő a főváros, a kormánynak helytállási kötelezettsége van, és felelős az adófizetők pénzéért, amit érintene a visszafizetési kötelezettség. Fónagy János jelezte: a 4-es metró ügynek ügyészségi része is van.

Az államtitkár szerint tisztázni kell a “metródossziéban” lévő szereplőket, illetve azt, hogy a fővárost, és háttérfelelősként a kormányt az Európai Unió mekkora összeg visszatérítésére kötelezheti. A bizottsági ülés elején Szakács László szocialista képviselő elmondta, a Magyarországot érintő összes OLAF-jelentés nyilvánosságra hozására irányuló javaslatukat Kövér László házelnök az Európai Ügyek Bizottságához utalta.