Donorszemély iPS-őssejtjeiből retinasejt-átültetést terveznek

Egy japán kutatócsoport hétfőn bejelentette, hogy először a világon megkezdi donorszemélytől nyert indukált pluripotens őssejtekből (iPS) növesztett retinasejt átültetésének klinikai próbáit.

A kutatócsoport, amelynek tagjai között vannak a világhírű Riken kutatóintézet szakemberei is, elkezdte toborozni a próbák résztvevőit azzal a céllal, hogy az év első felében elvégezhessék az első úttörőjellegű retinasejt-transzplantációt.

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Képünk illusztráció (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

A japán egészségügyi tárca a múlt héten adott engedélyt a klinikai kutatásra, amely segítheti a jövőben a szembetegségben szenvedők gyógyítását.

“A tanulmány az első jelentős lépés lesz a súlyos szembetegségek jövőbeni kezelésének irányában” – hangsúlyozta hétfői kobei sajtótájékoztatóján Takahasi Maszajo, aki a Riken kutatóintézet részéről vezeti a klinikai próbát.

Az átültetést öt betegen tervezik végrehajtani, akik az úgynevezett nedves típusú időskori makuladegenerációban szenvednek. Ez a betegség a központi látás teljes elvesztésével járhat.

A tudósok a retinasejteket a Kiotói Egyetem iPS-sejtkészletéből növesztik. Az érett sejtekből indukált pluripotens őssejtekből az emberi szervezet többféle szövete fejlődhet ki. A Riken kutatóintézet szakemberei fogják növeszteni a retinasejteket, egy kobei kórházban és az Oszakai Egyetemen fogják a sejteket bejuttatni a betegek szemébe.

Az iPS-sejtkészlet használatával 11 hónapról egyetlen hónapra csökkenthető a beavatkozás előkészülete, és legalább egyötödére a költsége, amely ma 100 millió jenre (250 millió forintra) rúg – magyarázták a szakemberek.

A Riken intézet tudósainak 2014-ben a világon elsőként sikerült retinasejtet átültetniük egy makuladegenerációban szenvedett idős nő szemébe, a retinasejteket azonban akkor a nő saját iPS-sejtjeiből növesztették.