Riasztó adatok a keresztényüldözésről

Az elmúlt évben nem csupán súlyosbodott a keresztényüldözés mértéke, de a világ egyre több részéről érkeztek jelentések új, aggasztó sérelmekről - derült ki a nemrég nyilvánosságra hozott Open Doors USA amerikai szervezet jelentéséből, melyből kiderült, hogy a jelenség már szinte az összes kontinensen megjelent.

“A modern kor egyik legborzasztóbb üldözése folyik, megdöbbentő, hogy Open Doors 2016-os jelentésének ilyen mértékű növekedésről kell beszámolnia”  - mondta a Fox Newsnak David Curry, a szervezet elnöke. A vezető elmondta, hogy az üldözés mértéke egyre súlyosabb, már szinte az összes kontinensen megjelent. Emlékeztetett, hogy Mexikóban nemrég 23 keresztényt gyilkoltak meg vallásuk miatt.

A csoport közelmúltban megjelent kiadásában a keresztények iránt tanúsított bánásmódjuk szerint rangsorolták az országokat. Az Open Doors arra hívta fel a figyelmet, hogy aggasztó mértékben nő a keresztényüldözésnek tekintett incidensek száma, és a helyzet egyre csak romlik.

Egy év alatt 90 ezer áldozat

A jelentés a CESNUR (Center for Studies on New Religions) aggasztó tanulmányát követi, melyből kiderült, hogy 2016-ban 90 ezer keresztényt öltek meg hitük miatt. További 600 millió keresztényt megfélemlítéssel tántorítottak el vallásuk gyakorlásától, testi sértéssel vagy halálos fenyegetésekkel.

Ezek a számok nem érik el az általunk ismert számokat – hívta fel a figyelmet Robert Nicholson, a Philos Project közel-keleti keresztények érdekképviseleti csoport vezetője. Nicholson szerint sok helyen a kereszténység felvállalása a legveszélyesebb dolog, ezek az emberek tehetetlenek, és védelemre szorulnak.

Az első tíz ország listáját Észak-Korea vezeti, de Szomáliában, Afganisztánban, Pakisztánban, Szudánban, Szíriában, Irakban, Iránban, Jemenben és Eritreában is a rendkívül veszélyes kereszténynek lenni.

Több mint 200 millióan vannak veszélyben

Az Open Doors jelentése szerint összesen 215 millió olyan keresztény él, akik az üldözés valamilyen típusával szembesülnek, de azt is kiemelik, hogy a becsült számok valószínűleg magasabbak a publikált értékeknél. A jelentést valószínűleg számos bírálat éri majd a magas számokért, de a szervezet elnöke szerint félreértelmezik az adatokat.

“A mi jelentésük konzervatívnak nevezhető, mivel csak azokat a bejelentett incidenseket tartalmazza, amiket ellenőrizni tudtunk” – mondta Curry a Foxnak, de bevallotta, hogy épp ezért valószínűleg több ezer “eseményt” nem tudtak rögzíteni, hiszen az emberek sokszor a családtagjaikkal sem osztják meg az elszenvedett sérelmeket.