Nógrádinak feltették az egymillió dolláros kérdést

Képesek lesznek-e gátat szabni az észak-afrikai államok az Európába irányuló migrációnak? - a biztonságpolitikai szakértő szerint erre mondanák az Egyesült Államokban, hogy "egymillió dolláros" kérdés. Nógrádi György úgy véli: ma már a Nyugat is inkább kiegyezne egy diktátorral a térségben, és nem erőltetné a nyugati típusú demokrácia elterjesztését.

Elvi kérdés, hogy mennyire tekinthető biztonságosnak Észak-Afrika. Elsősorban Tunéziáról, Algériáról és Marokkóról van szó. Látni kell, hogy az innen érkező emberek 100 százalékban gazdasági és nem politikai menekültek – jelentette ki Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

Hozzátette: van egy kivétel, Marokkóban törvényileg lépnek fel a homoszexualitás ellen. Ezért rengeteg menekült közli, hogy marokkói és homoszexuális.

Arra a kérdésre, miszerint vannak-e ezek az államok olyan állapotban, hogy urai legyenek a migrációnak, azt válaszolta: az Egyesült Államokban erre azt mondanák, ezzel feltették az egymillió dolláros kérdést. Marokkó, Tunézia és Algéria döntően stabil, Líbiában azonban a helyzet kaotikus. A 250 kilométernyi tengerpartot az Iszlám Állam ellenőrzi, mely nyíltan pénzt szed az embercsempészektől és terroristákat csempész a menekültek közé.

MTI/EPA/Yoan Valat

MTI/EPA/Yoan Valat

Észak-Afrikában kaotikus a helyzet, melyben óriási szerepe van az arab tavasznak. Hat éve nyugati segítséggel elkezdődtek a felkelések. Ez végigment Észak-Afrikán és a muzulmán világ jelentős részén, sehol stratégiai áttörést nem hoztak ezek az események, de néhány országot káoszba döntöttek. Az iskolapélda Líbia és Szíria, ahonnan a legtöbb menekült érkezik – magyarázta.

A nyugati demokráciát itt sem sikerült megvalósítani, és az ügynek van egy tanulsága: ma már a Nyugat azt mondja, ha választanom kell egy diktátor között, aki “engem kiszolgál” és egy demokrácia között, mely “ellenem van”, ma már a diktátort választja – fogalmazott.

Moammer el-Kadhafi bejelentette, ha őt megölik, onnantól kezdve Líbián keresztül migránsok tömege jön be Európába. Kadhafinak igaza volt. Kadhafit francia segédlettel ölték meg – hívta fel a figyelmet.

Európa felé jelenleg két irányból jönnek a migránsok. Az egyik a török útvonal, Törökországon keresztül jönnek a Balkán felé. Törökország ezt az útvonalat zárta, cserében évi 3 milliárd eurót kér, vízummentességet és 2022-2023-ig teljes jogú uniós tagságot. Az európai cél pedig egy stabil Törökország, betartani az emberi jogokat és megoldani a szíriai menekültválságot. Mindebben azonban nem Európa játssza a főszerepet, hanem az orosz-amerikai egyezkedés, és ennek hatása Törökországra – mondta Nógrádi György.

Emlékeztetett arra, hogy néhány éve Recep Tayyip Erdogan török elnök nem volt hajlandó tárgyalni Angela Merkel német kancellárral, mondván, ha egy török férfinak egy nővel kell tárgyalnia, az egy óriási sértés. Olyan koncepcionális, nézőpontbeli különbség van a két vezető között, hogy közös pontokat találni nem lesz könnyű. Merkel megint Európa nevében tárgyal, holott a kancellárnak ma már nem azok a pozíciói, mint 2-3 éve voltak – jegyezte meg a szakértő.