Irán szívesen látja a vízummal rendelkező amerikaiakat

Irán nem tesz visszamenőleges hatályú intézkedéseket az állampolgárait kitiltó amerikai rendeletre, minden, érvényes iráni vízummal rendelkező amerikait szívesen lát az országban - írta Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter vasárnap a Twitter mikroblogon.

“Miközben tiszteljük az amerikaiakat, és különbséget teszünk köztük és az ellenséges amerikai politikák között, Irán viszonozni fogja a lépést állampolgárai védelmének érdekében” – tette hozzá Zaríf.

Teherán, 2017. január 17. Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter Haszan Róháni iráni elnök sajtóértekezletére érkezik Teheránban 2017. január 17-én. Sajtóértesülések szerint Zarif ellenzi az Egyesült Államok küldöttségének jelenlétét a szíriai tűzszünet megszilárdítását célzó, január 23-án kezdődő asztanai béketárgyalásokon. Donald Trump megválasztott amerikai elnök leendő kormányzatának küldöttségét Oroszország hívta meg asztanai Szíria-konferenciára. (MTI/EPA/Abedin Taherkenareh)

Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszter  (MTI/EPA/Abedin Taherkenareh)

A külügyminiszter úgy véli, hogy a beutazási tilalom “nagy ajándék” az utánpótlást kereső szélsőségeseknek és támogatóiknak.

Eközben Ali Laridzsáni iráni házelnök képviselők előtt azt mondta, hogy Donald Trump amerikai elnök bevándorlást korlátozó döntése az amerikai kormány “elképzeléseinek és viselkedésének idiotizmusát” húzza alá.

Szerinte ez azt mutatja, hogy Washington “még a saját árnyékától is megijed, de rámutat rasszista és erőszakos jellemvonásaira is, amelyeket a demokrácia és az emberi jogok védelmezőjének csalóka álarca mögé rejt” – tette hozzá.

Teherán szombaton feldúltan fogadta a hírt, hogy Trump hét, muszlim többségű ország – köztük Irán – állampolgárait kitiltotta az Egyesült Államokból, és válaszlépéssel fenyegetőzött. Az iráni hatóságok attól tartanak, hogy a washingtoni döntés csak tovább szítja a feszültséget a Nyugat és a muszlim világ között, és ezzel a terroristákat hozza előnybe.

A tilalom számos iránit érint, akik a márciusi perzsa újév alkalmából azt tervezték, hogy felkeresik az Egyesült Államokban élő hozzátartozóikat. Az Egyesült Államokban legalább egymillió iráni él, és az iszlám köztársaság több tízezer állampolgára látogat el az országba évente.

Teherán és Washington között csaknem négy évtizede megszakadt a diplomáciai kapcsolat, és Irán az Egyesült Államok egyik geopolitikai vetélytársa a Közel-Keleten.

Trump pénteken azonnali hatállyal és meghatározatlan időre felfüggesztette a szíriai menekültek befogadását, és legalább 90 napra felfüggesztette hat másik muszlim országból – Irakból, Iránból, Szudánból, Jemenből, Líbiából és Szomáliából – érkező állampolgárok beutazását az Egyesült Államokba. Az amerikai elnök azzal indokolta döntését, hogy a fenti országok kapcsolatba hozhatók a terrorizmussal.

Irán a tilalom miatt bekérette Giulio Haas Teheránban állomásozó svájci nagykövetet, aki a képviselettel nem rendelkező Egyesült Államok nevében jár el a viták során.

Trump rendelete “hamis és diszkriminatív kifogásokon alapul, és szembemegy az emberi jogi egyezményekkel” – idézett az IRNA iráni állami hírügynökség a nagykövetnek átadott panaszlevélből.

A levél emlékeztetett, hogy “az iráni nép az elmúlt évtizedekben számtalanszor esett különféle terrorcsoportok áldozatául, miközben az irániak egyetlen terrorcselekményben sem vettek részt, és mindig tiszteletben tartották az őket befogadó társadalmak szabályait és törvényeit”.

Eközben az iráni külügyminisztérium vasárnapi közleményében azt javasolta állampolgárainak: az Egyesült Államokba utazásuk előtt hiteles forrásból győződjenek meg arról, hogy nem fordítják vissza őket a reptérről.