Irakban hevesen tiltakoznak az amerikai beutazási tilalom ellen

Iraki képviselők vasárnap tiltakoztak a közel-keleti ország állampolgáraira vonatkozó amerikai beutazási tilalom ellen, és arra hívták fel a figyelmet, hogy Bagdadnak és Washingtonnak meg kellene őrizni szövetségét az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezettel szemben.

Az iraki kormány egyelőre még nem reagált Donald Trump amerikai elnök pénteki rendeletére, amelyben azonnali hatállyal és meghatározatlan időre felfüggesztette a szíriai menekültek befogadását, és legalább 90 napra megtiltotta hat másik muszlim ország – Irak, Irán, Szudán, Jemen, Líbia és Szomália – állampolgárainak beutazását az Egyesült Államokba.

Trump döntése viharos érzelmeket váltott ki az irakiakból, akiknek hazájában több mint 5 ezer amerikai katona állomásozik az Iszlám Állam elleni harcot segítendő. Az Egyesült Államok szövetsége kulcsfontosságú a dzsihadisták elleni harcban, amelynek fő frontja jelenleg Moszul, az IÁ utolsó iraki bástyája.

Az iraki parlament külügyi bizottságának vasárnapi közleménye szerint Bagdadnak a “szemet szemért, fogat fogért” elvet kellene alkalmazni az Egyesült Államokkal szemben.

“Irak a terrorizmus elleni harc frontvonalában áll, és tisztességtelenség, hogy így bánnak velünk” – szólt a közlemény.

Muktada asz-Szadr befolyásos síita vallási vezető is azt javasolta, hogy az elnöki rendeletre válaszul tiltsák ki az amerikai állampolgárokat Irakból.

“Arrogancia lenne, ha szabadon ki-be járnátok Irakba és más országokba, miközben ti megtiltjátok azok állampolgárainak a belépést az országotokba” – írta honlapján a hitszónok.