A magyarok 60 százaléka egyáltalán nem tesz félre

A nyugdíjak tekintetében a problémát a nem folyamatos munkavégzés és a feketén foglalkoztatás jelenti Magyarországon - mondta Németh György szociológus-közgazdász vasárnap reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.

Kiemelte: a magyar nyugdíjrendszer annyiban jól működik, hogy aki végigdolgozza a negyven évet, az a keresetéhez képest viszonylag jó nyugdíjat kap. Ugyanakkor – tette hozzá – fontos az öngondoskodás is, aki ezt választja, annak több lehetősége is van.

Aki nem akar ezzel sokat foglalkozni, az választhatja a nyugdíjpénztárt, mások pedig nyithatnak egy nyugdíj-előtakarékossági számlát, és a legújabb lehetőség az üzleti biztosítóval kötött nyugdíjbiztosítás – sorolta.

A magyarok 60 százaléka egyáltalán nem tesz félre, nem takarít meg öregkorára, 36-40 éves korban a lakosság 67 százaléka még semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással nem rendelkezik – derült ki az Union Biztosító legutóbbi, MTI-hez eljuttatott felméréséből.

A 700 ember megkérdezésével készült kutatás eredményeiből kitűnik, hogy minden harmadik magyar arra számít, a megélhetésért nyugdíjas korában is dolgoznia kell majd. A megkérdezettek 40 százaléka arra számít, hogy időskori nyugdíjként a jelenlegi fizetésének kevesebb mint felét kapja majd kézhez.