Közös szmogkutatási projektet indít két egyetem és az OMSZ

A légszennyezés, köztük a szmogjelenségek kialakulásának vizsgálatát és hatékonyabb előrejelzésüket célzó, 821 millió forint költségvetésű kutatásba kezd márciusban a Pannon Egyetem, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) alkotta konzorcium.

Geresdi István a PTE egyetemi tanára, légkörfizikus kiemelte: a Pannon Egyetem vezette társulás keretében a veszprémi kutatók a szilárd halmazállapotú részecskék kémiai összetételét és fizikai jellemzőit, valamint a kialakuló ködcseppek méret szerinti eloszlását mérik. Az OMSZ munkatársai egyrészt a szennyező anyagok nagyobb távolságokra történő transzportjával, másrészt a köd és a szmog rövid távú (néhány napos) előrejelzésének pontosításához szükséges fejlesztésekkel foglalkoznak.

A kutatásban részt vevő vegyészek, meteorológusok és fizikusok a szálló por, a PM10, azaz 10 mikrométer vagy annál kisebb részecskék vizsgálata mellett az egészségügyi szempontból sokkal veszélyesebb, 2,5 mikrométernél kisebb részecskék (PM2,5) összetételét is elemzik – hívta fel a figyelmet Geresdi István.

Budapest, 2017. január 24. A Parlament épülete szmogban 2017. január 24-én. A fővárosban 2017. január 22-én elrendelték a szmogriadó riasztási fokozatát, 23-án kis mértékben javult a levegő minősége, de a riasztási fokozatot fenntartják. A magas szállópor-koncentráció miatt elrendelt közlekedési korlátozás is érvényben van. Reggel 6-tól 22 óráig Budapest közigazgatási területén tilos azzal a gépjárművel közlekedni, amelynek forgalmi engedélyében a környezetvédelmi osztályt jelölő kód: 0, 1, 2, 3 vagy 4, valamint amelynek a forgalmi engedélyében nincs környezetvédelmi osztályt jelölő kód. MTI Fotó: Mohai Balázs

A Parlament épülete szmogban 2017. január 24-én.  (MTI Fotó: Mohai Balázs)

A PM2,5 részecskéi sokkal mélyebbre jutnak a tüdőben és kiürülésük is lényegesen hosszabb ideig tart, így belégzésük fokozott egészségügyi kockázat – magyarázta.

A projekt PTE-re eső alapkutatási részében nagy részletességgel modellezik a köd és a szmogjelenségek kialakulásához vezető fizikai és kémiai folyamatokat. A légkörfizikus szerint ezek a modellek éppen részletességük miatt nem alkalmasak napi meteorológiai prognózisok készítésére, azonban az elért eredmények felhasználhatóak lesznek arra, hogy ezek megbízhatósága növekedjen.

A köd és a szmog hatékony előrejelzésének érdekében egy igen nagy teljesítményű és tárolókapacitású szuperszámítógép beszerzését is tervezik az OMSZ számára 376 millió forintból – hangsúlyozta. Geresdi István hozzátette, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból finanszírozott kutatás négy évig tart.