Igazán jó gengszterfilm Az éjszaka törvénye

Van miért szeretni az új Ben Affleck mozit. Minden benne van, amiről a filmnek szólnia kell. Úgy szórakoztat, úgy mesél, hogy nemcsak hihető, de minden percében átélhető lesz. Azért persze legyünk őszinték, vannak hibái is...

Essünk túl a nehezén.

Bár talán kissé formabontó egy jó mozi kapcsán rögtön annak hibájával kezdeni a beszámolót, de innen szép nyerni. Már pedig szögezzük le, Ben Afflecknek sikerül, annak ellenére, hogy a saját magának álmodott fő karakter, Joe Coughlin, alias “Mr. Gengszter” intellektuális tekintetű rabló-gyilkos-tolvajnak nehéz elhinni, hogy az, aki. Azaz nehéz hinni, hogy a szelíd, kedves mosolyú, romantikus énű Affleck és Coughlin egy és ugyanazon személy. A város rendőrparancsnokának fia, a rossz útra tévedt bárány, aki háborús múltja után már nem tudta elképzelni az életét csak úgy, hogy másokat foszt meg attól, amijük van – alkalmasint az életüktől is.

Egyszerűen nehéz hinni, hogy ez az amúgy kedves, jóravaló fickó roppant erőszakos bír lenni, pont annyira, amennyire egy kis stílű bűnözőből lett gengszternek lennie kell. Ehhez Afflecknek minimum két kaméleonnak kellett volna születnie. Nekünk pedig így ki kellene ábrándulni belőle, de legnagyobb szerencsénkre ez mégsem történik meg. Mert bár a film háromnegyedéig azért folyamatosan ott zakatol bennünk, hogy ez a fiú mégsem egy agresszív, szenvtelen tömeggyilkos, azért a mozi végére a rendező – aki Az éjszaka törvénye című filmben pont Ben Affleck – egy huszárvágással helyre teszi az egész ügyet. Szóval ez lenne a hiba, slussz passz. A többi pedig a jó film, a kiváló színészek, az elképesztő dialógok és rengeteg emlékezetes pillanat.

Ben Affleck

Itt már egészen gengszteres Ben Affleck

 

Kellett már egy jó kis gengsztermozi

Igaz, régóta vágyunk már arra, hogy a Keresztapa trilógia után valaki olyasmit tegyen le az asztalra, amitől Coppola remekműve a műfajban a második helyre szorul. Persze az 1972-ben, azaz immáron 45 éve készült filmet jó néhány követte azóta a sorban, és születtek kitűnő darabok: Brian De Palmától A sebhelyesarcú (1983), Sergio Leone Volt egyszer egy Amerika című mozija (1984), vagy Scorsesetől a Nagymenők (1990) és a Casino (1995). A ’90-es évek végén színre lépő Guy Ritchie pedig alaposan felkavarta a nosztalgikus maffiózós filmek állóvizét, hőseivel a gyilkolást roppant ironikusan és szofisztikáltan felfogó gyilkológépekkel azonban egészen új műfajt teremtett, nem beszélve Tarantinóról. De klasszikus gengszterfilm nem igen született.

Ben Affleck most ezt a hiátust kívánta felszámolni, írt egy jó forgatókönyvet Dannis Lehane-nel (a Titokzatos folyó, A piszkos pénz című könyvek írója) egy viszonylag egyszerű sztorival, a filmhez keresett remek alkotótársakat, akik úgy keltették életre a mozit, hogy szinte minden pillanatában öröm nézni azt.

Lássuk tehát a történetet: hősünk, Joe Caughlin a köztiszteletben álló városi rendőrfőnök fia, első világháborús veterán. Csakhogy abból a világból meglehetősen kiégve tér vissza Amerikába. A húszas évek Amerikájába, Bostonba, ahol tombol az erőszak, az alkohol, a gyilkosság, a bűn minden formájában természetes. Joe ezt az utat választja, bár saját “erkölcsei” alapján kedves gengszternek tartja magát, aki semmiképpen nem vesz részt a maffiózók személyes csatáiban. Nem megvehető és nem áll senki oldalára. Ám egy nap szerelme (Sienna Miller) aki egyébként a város egyik maffiafőnökének szeretője, feladja őt. Joe-t végül apja menti meg a haláltól, de a rendőrök bosszújától (egy társuk meggyilkolása miatt) már nem tudja, összeverve, összetörve kerül kórházba, majd innen börtönbe.

A börtönből kikerülve pontosan tudja, mit kell tennie. Bosszút állni White (Robert Glenister) maffiafőnökön, az olasz maffia vezér (Remo Girone) oldalán. A rideg Bostonból Tampába költözik, hogy gyerekkori barátjával Dionnal (Chris Messina) átvegye a szeszfőzés üzletét jelentős hasznot hajtva az olasz maffiának. Piti bűnözőből igazi gengszterré érik.

Ekkor találkozik az okos üzletasszonnyal, a világlátott nővel a kubai Gracielával (Zoe Saldana) – aki nyilvánvaló módon Joe életének igazi szerelme lesz. Hogy is lehetne másképp, amikor ő tisztaságot, megértést és bonyodalommentes családi életet kínál a keményfiúnak. Mindazt, amire Joe igazán vágyik.

Joe közben egyre világosabban látja, hogy az alkoholtilalom feloldásával új vizekre kell evezni, így kezd bele a Casino építtetésébe – a helyiek és egy hirtelen megvilágosodott, eltökélt keresztény lánnyal (Elle Fanning) szemben.

Kegyetlen harcok kezdődnek, a helyi Ku Klux Klán is fellép a színen, és újból megjelenik egykori ellenfele White is. Joe-nak döntenie kell a hogyan továbbról. Okos fordulattal tesz pontot az ügy végére, hogy ő is megtalálhassa új boldogságát. Egészen addig, amíg a múlt bűne vissza nem köszön egy megkeseredett, lányát elvesztő volt rendőr személyében…

Elle Fanning és Ben Affleck

Elle Fanning és Ben Affleck

Pontos dialógok, jól megírt figurák és remek magyar szinkron

Szokás mostanában azon nyafogni, hogy a szinkron mindent tönkre tesz. A film elveszíti eredetiségét, soha nem tudjuk meg, hogy milyen orgánuma van Afflecknek, vagy mennyire bársonyos például Saldana hangja. Még szerencse, hogy feliratos filmből azért nagy a kínálat, és még nagyobb szerencse, hogy Magyarországon a stúdiók egy részében még mindig hozzáértő, profi szakemberek ülnek. Akik tudják, hogy egy film értékét – adott esetben – még emelni is tudja a jó szinkron.

Az éjszaka törvényének szinkronja pedig abszolút értékben sikerült, köszönhetően Báthory Orsolya szinkronrendezőnek, a fordító Tóth Tamásnak, és természetesen a főbb karaktereket szinkronizáló színészeknek, Széles Tamásnak, Lovas Emíliának, Bartsch Katának, Papp Jánosnak, Sörös Sándornak, Harsányi Gábornak, Takátsy Péternek és Szacsvay Lászlónak.

Ben Affleck és Chris Messina.

Chris Messina húsz kilót szedett magára, hogy hitelesebb jobb kéz lehessen

Affleck figurái pedig kivétel nélkül élethűek, a helyi serif pösze sógora több mint vicces és félelmetes, Joe társa, testőre, a szerep kedvéért húsz kilót magára szedő Chris Messina filmbéli karaktere pedig az egyik legjobb alak. De épp így a lányoké is, a 18 éves Elle Fanning alakította Loretta, vagy a végtelen nyugalmat és erotikát sugárzó Zoe Saldana Gracielája – mind mind nyomot hagyó nők. Akiknek mondataira feltétlenül oda kell figyelni. Érdekes módon a nők társaságából a romlott figurát hozó Sienna Miller nyújt kevésbé maradandó értéket.

Zoe Saldana

Az elbűvölő Zoe Saldana

A film dialógjai pontosak, tele játékkal, se többet, se kevesebbet nem árulnak el annál, mint amennyi kell. A befejezés nem kissé sikeredik amerikaira, de az európai mozi néző is megtalálja a számára fontos lezárást, ahonnan már fölösleges minden szó és kép.

Ezzel együtt Az Éjszaka törvénye végre az a film, ami után teljesen természetesnek tűnik az érzés, hogy bármikor újra nézhető, mert mindig találunk benne értéket.

A filmet január 26-ától vetítik a hazai mozik.