Két magyar sofőr volt a buszon

Szörnyű tragédia a péntek éjjeli veronai baleset, a történtekre nincsenek szavak - mondta a járművet biztosító Pizolit Személyszállító Kft. ügyvezetője vasárnap délelőtt, és megerősítette, hogy két magyar sofőr volt a buszon.

Czakó Tibort szombaton hajnalban, fél kettő körül egyik ismerőse hívta fel telefonon, így értesült a tragédiáról. A körülményekről és a részletekről azonban csak a hírekből tudott tájékozódni – mondta a megtört, még mindig a sokk hatása alatt álló férfi.

Az ügyvezető megerősítette, hogy két – a Pizolit Kft. alkalmazásában álló – magyar sofőr indult útnak a sítáborba. A két gépkocsivezető egy hete, megérkezésükkor “be is jelentkezett” hozzá telefonon – fogalmazott. Elmondták, hogy rendben kiértek a francia hegyvidéki üdülőhelyre, jól járhatóak az utak, és “minden rendben volt a csoporttal, velük is és a busszal is” – elevenítette fel. A két sofőrrel azóta nem beszélt, a baleset után nem tudta őket elérni, és azóta sem tud róluk semmit.

Cégvezető: a busz jó műszaki állapotban volt

A személyszállítással foglalkozó kiskunfélegyházi székhelyű cég ügyvezetője azt is megerősítette, hogy a sítáborba egy Setra 317 GT-HD típusú, jól karbantartott, jó műszaki állapotú busszal utazott a csoport.

Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.