Folytatódik a Szupergyors Internet Program megvalósítása

A program második ütemében Közép-Magyarországon is elkezdődhetnek a szükséges fejlesztések. Az „Újgenerációs NGA és felhordó hálózatok fejlesztése a Közép-Magyarország Régióban” című pályázati felhívás hozzájárul ahhoz, hogy 2018 végéig az egész országot lefedő, legalább 30 Mbps sávszélességet biztosító hálózati infrastruktúra épüljön ki piaci szereplők bevonásával, a még ellátatlan területeken.

Az 5,7 milliárd forint vissza nem térítendő hazai támogatást mozgósító pályázat az újgenerációs szélessávú infrastruktúra fejlesztést kívánja ösztönözni Közép-Magyarországon. Az infokommunikációs vállalkozások – elsősorban elektronikus hírközlési szolgáltatók – 2017. február 15.-i határidővel nyújthatják be pályázataikat.

Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár kiemelte: „A digitalizáció a következő évek legnagyobb kihívása mind a vállalkozások, mind az állampolgárok számára. Az innovatív informatikai megoldások használatának elsődleges feltétele a mindenki számára elérhető, a mindenkori igényeket kielégíteni képes jövőálló hálózat megléte.”

A Kormány a Digitális Jólét Program keretében elindította a Szupergyors Internet Programot (SZIP), Magyarország eddigi legnagyobb léptékű szélessávú infrastruktúra fejlesztési programját, amelynek célja, hogy 2018 végére minden magyar családnak, vállalkozásnak, amely azt igényli, lehetősége legyen a szupergyors internethez való hozzáférésre.