A vízkincs megőrzésére szólítottak fel ENSZ-vezetők Budapesten

A vízvagyon védelmének fontosságára szólítottak fel a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 rendezvényen az ENSZ vezető tisztségviselői.

Peter Thomson, az ENSZ 71. Közgyűlésének elnöke szerint ha megfelelő mennyiségű vízhez jutnak az emberek világszerte, akkor béke és biztonság lesz. Elmondta: az OECD szerint 2050-re a föld vízigénye 55 százalékkal fog növekedni.

Az ENSZ emberi jogként ismerte el a hozzáférést a vízhez, ami azt jelenti, hogy a tiszta ivóvizet és a szennyvízkezelést egyaránt biztosítani kell az embereknek. Az emberiségnek a fenntartható fejlődés felé kell haladnia, ebben a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016-fontos lépést jelent, emellett jövő nyáron New Yorkban az óceánok megóvásáról tanácskoznak majd – mondta.

Áder János köztársasági elnök (j) és Peter Thomson, az ENSZ Közgyűlés elnöke sajtótájékoztatót tart a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016 konferencián a budapesti Millenárison a háromnapos rendezvény első napján, 2016. november 28-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára videoüzenetében arról beszélt, hogy a fenntartható fejlődés céljainak eléréséhez át kell alakítani a jelenlegi erőforrás-gazdálkodást.

Ez biztosíthatja a tiszta ivóvizet a föld minden lakójának. Szükséges a szennyvízkezelés eddiginél magasabb fokú megvalósítása. Ehhez pedig a már meglévő jó gyakorlatokat széles körben el kell terjeszteni a föld országaiban – mondta.

I. Bartholomeosz konstantinápolyi pátriárka, Ökumenikus Pátriárka videoüzenete szerint az egyház nem koncentrálhat kizárólag a lélek megmentésére, hanem az Isten által teremtett teljes világra, amiben a hozzáférés a tiszta ivóvízhez, elidegeníthetetlen joga minden embernek. A fenntarthatóság biztosítja a békés egymás mellett élést – mondta.

I. Ferenc pápa üzenete szerint a víz Isten kegyes ajándéka, nem kereskedelmi portéka, a hozzáférést senkitől nem lehet megtagadni.

Joaquim Levy, a Világbank Csoport ügyvezető igazgatója elmondta: a víz alapvetően fontos a Párizsi egyezmény céljainak megvalósításához.

A víz hiánya konfliktusokat, migrációt okoz, óriási gazdasági és társadalmi költségekkel jár. Újra kell gondolni a szervezetet, a vízzel kapcsolatos fejlesztéseket és a finanszírozást egyaránt. A Világbank vezető szerepet vállal, jelenleg 30 országban 40 projekttel van jelen – mondta.