Több száz Viagrát vásárolt a dél-koreai államfő hivatala

Állítólag hegyi betegség ellen volt szükség a bogyókra.

“Hegyi betegség ellen” vásárolt több száz Viagra-tablettát saját bevallása szerint Pak Gun Hje dél-koreai államfő hivatala. Egy ellenzéki képviselő hozta nyilvánosságra a 360 tabletta és utánzatkészítmény megvásárlásának tényét.

A potencianövelő szereket egy éve vásárolták, hogy Pak Afrika magasan fekvő vidékeire vezető utazására előkészüljenek. A pirulákat végül nem használták – közölte szerdán az államfő szóvivője. Az államfő Etiópiába, Ugandába és Kenyába utazott, amely országok fővárosa 1000-2000 méterrel a tengerszint felett fekszik. Dél-Koreában azt tartják a szerről, hogy védelmet nyújt a magaslati területeken jelentkező betegség ellen. Az ottani orvosok gyakran írják fel például hegymászóknak is.

A pirulavásárlásról szóló híreket nagy érdeklődés övezi a kelet-ázsiai országban Pak egyik bizalmas barátnője, Csoj Szun Szil politikai korrupciós botránya miatt is. Hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt emeltek ellene és az államfő két tanácsadója ellen vádat vasárnap. A vádhatóság azt gyanítja, hogy az elnök összejátszott velük, de ő nem vonható felelősségre, mert az alkotmány jogi mentességet biztosít számára.

Azt róják a vádlottak terhére, hogy nyomást gyakoroltak az ország legnagyobb vállalataira, hogy jelentős, összességében mintegy 65,6 millió dollárnak megfelelő összeget utaljanak át az elnököt érintő botrány középpontjában álló két nonprofit alapítványnak.