Beperlik Sorost: félmilliárd dollárt bukhat

550 millió dollárra perelik Soros Györgyöt és egy általa támogatott amerikai politikai csoportot. A keresetet egy rendőr apja nyújtotta be, akinek a fiát nyáron a dallasi zavargásokban végezték ki. Szerinte ugyanis a támadásban szerepe volt a Soros György által finanszírozott Black Lives Matter, azaz a Fekete Életek Számítanak nevű csoportnak.

“Kezeket fel, ne lőjetek!” – ezt skandálta a tömeg Dallasban a békésnek indult felvonuláson még júliusban, majd orvlövészek tüzet nyitottak, és azonnal kitört a pánik.

Nagyjából 60 lövést adtak le. A támadók kifejezetten a tüntetést biztosító rendőröket célozták – öten közülük meg is haltak. Ez volt az utóbbi évtizedek legbrutálisabb rendőrök elleni támadása az Egyesült Államokban. Az egyik orvlövész azt mondta, hogy szándékosan a fehér rendőrökre vadászott, mert bosszút akart állni rajtuk. A támadás mögött több politikai csoport állt – köztük a Black Lives Matter, azaz a Fekete Életek Számítanak.

A zavargásokban megölt egyik rendőr apja most beperelte a szervezetet és három másik csoportot, mert szerinte ők buzdítottak a rendőrség elleni háborúra – erről ír a FoxNews. Hozzáteszik, hogy az apa – keresetében – megvádolja Soros Györgyöt is, mint a Black Lives Matter támogatóját.

Nem ez az első eset, hogy a Soros György nevéhez köthető rendőrellenes szervezet felháborodást vált ki Amerikában. ”Halott rendőröket akarunk” – ezt skandálták két éve New Yorkban egy tüntetésen, ami szintén a Black Lives Matter-höz volt köthető. Pár nappal a demonstráció után egy fekete férfi lelőtt két rendőrt a városban.

Az idén nyáron Dallasban megölt egyik rendőr apja most 550 millió dollárt követel a szervezetektől és Soros Györgytől. A keresetben a Black Lives Mattert egy erőszakos, lázadó bűnszervezetnek nevezi.

A cikk alatt záporoztak a kommentek – szinte mindenki az apával értett egyet. Volt, aki azt írta: “kényszerítsd térdre ezt a rasszista maffiát”. Mások szerint a Black Lives Matter-t terorrszervezetként kellene kezelni. Azt is írták: a Soros György által finanszírozott szervezet több halálesetért felelős, mint sok más radikális csoport.

Az amerikai elnökválasztás után kirakatokat törtek be, buszmegállókat rongáltak meg demokrata tüntetők. Azért vonultak utcára, mert nem Hillary Clinton nyerte a választást.

Az amerikai és nemzetközi sajtó ezeket az akciókat is Soros Györgyhöz kötötte. Azt írták: Soros György által támogatott baloldali és liberális civil csoportok állnak a tüntetők mögött. Donald Trump győzelmével ugyanis Soros György sokat veszített. A magyar származású amerikai milliárdos volt az egyik legbőkezűbb támogatója Hillary Clinton kampányának.