Egereknél hatásos a zikafertőzés elleni méhen belüli kezelés

 

Amerikai kutatók sikerrel teszteltek egereken egy olyan antitest-terápiát, amelynek továbbfejlesztett változata védelmet nyújthat a méhen belül azoknak a babáknak, akiknek édesanyja zikavírussal fertőződött a várandósság idején.

A szakemberek olyan páciensek vérsejtjeinek felhasználásával dolgozták ki az antitest-terápiát, akik a közelmúltban fertőződtek meg, majd sikeresen legyőzték a vírust – írta a BBC News.

A Nature tudományos folyóiratban közölt eredmények szerint az egereken végzett kísérletekben a kezelés hatására jelentősen csökkent az anyaállat vérében keringő és a méhlepényen keresztül az utódhoz eljutó zikavírusok mennyisége.

A terápiával kezelt nőstények kicsinyeinek születésekor kisebb mértékben volt károsodott a placenta és a világra jött egerek nagyobbak voltak, mint a terápiában nem részesült anyaállatok kicsinyei.

A kutatók hangsúlyozzák, évekig tartó tesztelésekre lesz szükség annak kiderítésére, hogy a módszer biztonsággal és hatékonyan használható-e a zikavírussal fertőzött várandós nőknél.

Addig is, más szakemberek a zikavírus elleni oltóanyag kifejlesztésén dolgoznak.

A zikalázat terjesztő Aedes aegypti szúnyog Costa Ricán. (Fotó: Reuters/ Juan Carlos Ulate)

A zikalázat terjesztő Aedes aegypti szúnyog Costa Ricán. (Fotó: Reuters/ Juan Carlos Ulate)

Laura Rodrigues, a London School of Hygiene and Tropical Medicine munkatársa szerint egy zikavírussal fertőzött nőnek jelenleg nincs lehetősége kezelésre.

"Még ha egy nap a kezünkben is lesz a zikavírus ellen védelmet nyújtó vakcina, mindig lesznek, akik megfertőződnek. Számukra pedig egy ilyen antitest-terápia lehet a segítség" - tette hozzá a szakember.

A szúnyogok terjesztette zikavírus Közép- és Dél-Amerikában a legelterjedtebb és különösen a terhes nőkre veszélyes, mivel mikrokefáliát, vagyis kóros kisfejűséget okozhat a magzatnál. A mikrokefáliás csecsemők szokatlanul kis koponyával születnek, ez később akadályozza mentális fejlődésüket.

Az Egészségügyi Világszervezet szerint továbbá szilárd tudományos konszenzus alakult ki arról, hogy a zikavírus Guillain-Barre-szindrómát, egy ritka idegrendszeri betegséget is okozhat, amely felnőtteknél ideiglenesen bénulást idézhet elő.