Akár egy havi fizetést is spórolhat, ha jókor zárja el a csapot

Perlátorok a vízcsapokban, szabályozható vízöblítéses vécétartályok, fogmosás szigorúan fogmosó pohár használatával, mosogatás medencés mosogatóban vagy mosogatógéppel. A magyarok többsége a mindennapi tevékenységük során nem figyel oda a vízhasználatra, pedig havi szinten több tízezer forinttal míg, éves szinten akár egy havi fizetéssel lehetnének gazdagabbak.

Magyarország alapvetően nem áll túl rosszul a vízpazarlást tekintve sem uniós, sem világszinten. Vannak olyan nemzetek, amelyek naponta kétszer-háromszor, vagy akár négyszer több vizet fogyasztanak nálunk. Valamennyire már itthon is megjelent a tudatos vízfogyasztás, ugyanakkor sohasem lehetünk elégedettek, fejlődni mindig lehet – mondta Bauer Zsolt, a Közép- és Kelet-Európai Regionális Környezetvédelmi Központ és a Nem nehéz kampány szakértője a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Csapvíz (Fotó: AFP)

Csapvíz (Fotó: AFP)

– A hazai vízfogyasztás javuló tendenciát mutat, 2000 óta manapság 10-13 százalékkal kevesebb vizet használnak a magyarok. Ez részben a tudatosságnak köszönhető, részben viszont gazdasági kényszer is, hisz a vízköltségek jelentősen megemelkedtek. Korábban ahhoz voltak szokva az emberek, hogy gyakorlatilag korlátlanul állt rendelkezésre mind a meleg, mind a hideg víz, hisz nem volt felszerelve mérőóra a lakásokban. Ahogy azonban megjelentek a készülékek, arra ösztönözték a lakosságot, hogy ésszerűsítse a fogyasztását – magyarázta.

Áder János köztársasági elnök fővédnökségével és Magyarország Kormánya által a Víz Világtanáccsal együttműködésben november végén rendezik meg a „Budapesti Víz Világtalálkozó 2016″-ot, ahol a víz kerül majd a középpontba.

Már a tervezésnél figyelni kell 

A fejlődés, az újítások egyre inkább megjelennek már az építkezéseknél is. A környezettudatos építészek manapság már eleve úgy tervezik a házakat, hogy a technikai fejlesztések a lehető legmodernebb és leginkább víztakarékosak legyenek.

– Már megoldható, hogy egy ház teljes vízellátása esővíz által legyen fedezve, még az ivóvíz is. Ha valaki azonban ennél kisebb szintben gondolkodik, akkor léteznek olyan berendezések, amelyek a mosógép és a fürdő vizét visszaforgatják, és abból történik meg a vécéöblítés. Átlagosan naponta körülbelül 80 liter ivóvizet használunk el, ami a felére csökkenthető a visszaforgatással – mutatott rá Ertsey Attila ökoépítész.

A családi házak mellett az irodaépületek esetében is rendkívül fontos, hogy figyeljenek a vízfogyasztásra szempontjából. Az irodaházakban telepíthetőek olyan víztakarékos piszoárok, vécék, amelyek a kézmosás vízével öblíthetőek le.

A legradikálisabb víz-megtakarítási lehetőség a komposztáló toaletekkel érhető el, amikor a vizes lehúzás helyett komposztálják a székletet, és visszaforgatják a természetbe. Ezen vécék modernizált változata kifejezetten lakóházakba, sőt középületekbe is beépíthető mindenféle szagprobléma nélkül – hívta fel a figyelmet az ökoépítész.

Mindenképp megtérül 

Az újfajta megoldások használata rendkívül gyorsan megtérül. Egy családi ház szabályos szennyvízszippantása havonta 30-50 ezer forintba is kerülhet, egy pár tízezer forintos modernizáló beruházással ugyanakkor ezt a felére, vagy még kevesebbre lehet csökkenteni. Ez hosszú távon egyénileg és közösségileg is megéri.

A takarékosságra próbálja felhívni a figyelmet a Nem nehéz kampány is kézzelfogható napi takarékossági praktikákkal. Olyan tanácsokat osztanak meg a közösségi oldalakon, mint például hogy fürdés helyett zuhanyozzunk, hisz fele annyi vízből meg lehet tenni vagy fogmosás közben zárjuk el a csapot.

Vincze Dávid pr menedzser elmondta: a tapasztalataik szerint az emberek nyitottak a tanácsokra, fontosnak tartják a hétköznapok során is a környezetvédelmet. Ugyanakkor az ezzel kapcsolatos mindennapi döntések terén még nem ennyire jó a helyzet. A környezettudatos, a tudatos fogyasztással kapcsolatos gondolkodás kevésbé vált még rutinná. Szerencsére csak egy kis odafigyelésre van szükség, és hamar napi rutinná válhat.