Laboron kívül is működik a teleportáció

Kínai és kanadai kutatók párhuzamosan, egymástól függetlenül sikeresen tesztelték kvantumteleportáló gépüket. A cél a minden eddiginél gyorsabb és biztonságosabb adatátvitel.

Kvantumteleportálás: atom fizikai tulajdonságainak továbbítása az atom mozgatása nélkül.

A való világ körülményei között, egy városon keresztül is működik a kvantumteleportálás – bizonyították kínai és kanadai kutatók.

Hofejben és Calgaryban egymástól függetlenül végezték a kísérleteket, a rendelkezésre álló optikai hálózat felhasználásával.

A kvantumteleportálás egy atom fizikai tulajdonságainak továbbítását jelenti az atom mozgatása nélkül.

A technológia lényege, hogy a két részecskét szinkronba hozzák, olyan különleges állapotba, melyben az egyik részecske állapotának változása a másikban is azonnal lezajlik, a köztük lévő távolságtól függetlenül.

Hogy a módszer működhet, azt már 1997 óta tudják, ám most először sikerült az adatátvitel laboron kívül, messze nem ideális körülmények között.

optikai kabel

A kínai csapat egyesével teleportált fotonokat a standard telekommunikációs sávszélességen, 7 kilométeres távolságra.

A kanadaiak ugyancsak egyes fotonok tulajdonságait küldték át 6,2 kilométerre.

Hofejben két foton „ment át” óránként, Calgaryban gyorsabban ment a folyamat, itt 17 fotont közvetítettek percenként.

Az eredményeket a szakemberek tudományos áttörésként értékelik, hozzátéve, hogy a kis sebesség miatt a módszernek egyelőre még nincs sok gyakorlati haszna.

A távlati tervek és remények annál vérmesebbek, a kódolt üzenetküldés és általában az adatátvitel forradalmasítását várják tőle.

A jövő kvantumszámítógépei villámgyors számításokat végezhetnek majd, a gépek hálózata pedig ma még nehezen elképzelhető teljesítményre lehet képes.