Gyurcsány: Orbán fenyegeti a magyarok szabadságát

A Demokratikus Koalíció elnöke szerint a magyarok szabadságát nem az európai együttműködés, hanem Orbán Viktor fenyegeti, aki mindent megtesz annak érdekében, hogy Magyarország orosz érdekszférába kerüljön.

Az október 2-ai népszavazáson a távolmaradás mellett kampányoló Gyurcsány Ferenc a pécsi Apáczai Csere János Nevelési Központban tartott lakossági fórumon úgy fogalmazott: “mi egy normális európai létezést szeretnénk megélni az életünkben, (.) ezért nagyon nem mindegy milyen kimenetele lesz a választásnak”.

“Nem gondolom, hogy a miniszterelnök nem látja, milyen intenzíven dolgozik Oroszország Európa destabilizálásán” – vélekedett Gyurcsány Ferenc, aki megismételte a Magyar Narancs hetilap legutóbbi számában megjelent kijelentését, amely szerint “jelenleg Magyarországon legalább 600-800 orosz szövetségi ügynök működik”. Orbán Viktor “mindent megtesz annak érdekében, hogy minél szorosabbra fűzze a két ország kapcsolatait” – jelentette ki.

Az ellenzéki politikus szerint a kvótanépszavazás sikerét Orbán Viktor az Európa-ellenes fellépése támogatásaként értékelné, és úgy, hogy “áldásunkat adjuk mindarra, amit az elmúlt hat évben csinált”.

Gyurcsány Ferenc azt is megismételte, hogy a referendum érvényessége alapot adhat ahhoz, hogy a jövő év elején előrehozott parlamenti választásokat tartsanak a Fidesz kétharmados többségének visszaszerzésére. Szerinte ugyanis 2018-ban akár az egyszerű többsége is veszélybe kerülhet a Fidesznek, ezért a miniszterelnök “előre menekül”.

Gyurcsány Ferenc az eseményen azt állította, a Fidesz pénzt ajánlott azért, hogy a DK az igen mellett kampányoljon, majd kijelentette: “júdáspénzt nem fogadunk el”.

“Rosszul teszik azok, akik távolmaradás helyett igennel szavaznak a referendumon” – hangoztatta, majd arról beszélt, hogy becslése szerint 3-3,5 milliónál nincs több szavazója a népszavazásnak, ami a kormánypártoknak kevés.

MTI Fotó: Marjai János

A pártelnök azt mondta: a minél nagyobb mozgósítás érdekében a Fidesz saját polgármestereire is nyomást gyakorol, hogy biztosítsák településükön az ötven százalék feletti részvételi arányt.

Gyurcsány Ferenc becslése szerint a DK támogatóinak 80 százaléka otthon marad, míg a fideszesek 70 százaléka, a Jobbik támogatóinak “alig fele” vesz majd részt a kvótanépszavazáson.

“2006 óta először mutathatjuk meg, hogy a miniszterelnök nem csalhatatlan” – hangoztatta a politikus, aki szerint jó esély van arra, hogy a távolmaradók száma nagyobb lesz, mint a nemmel szavazóké.

Gyurcsány Ferenc egyúttal hitvány, embertelen magatartásnak nevezte, hogy míg letelepedési kötvénnyel több mint 16 ezer embert engedtek be az országba, addig a “Drezdához hasonlóan szétbombázott Aleppóból” érkező, életüket féltő menekültek előtt becsukják az ajtót. Közölte: Európa “leginkább keresztényietlen” politikusának Orbán Viktort tartja.

A DK elnöke arra biztatta hallgatóságát, hogy a szavazástól való távolmaradással hagyjanak olyan nyomot az országon, amely “előre visz”.