Az erdélyi Szamosújváron átadták a magyar állam támogatásával felépített szórványgimnáziumot

A Kolozs megyei Szamosújváron csütörtökön ünnepélyes keretek között átadták a magyar állam támogatásával felépített szórványgimnáziumot.

Az iskola felépítését csaknem 730 millió forinttal támogatta a magyar állam. Potápi Árpád János, a miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára köszöntő beszédében kijelentette, a kormányzat hisz a magyar szórvány újraélesztésében.

“A magyar nemzet csak a mezőség magyarságával lehet egy egész. Az itt élő magyarok kulturális szellemi öröksége meghatározó tartó pillére a nemzeti identitásunknak” – fogalmazott az államtitkár. A diákokhoz szólva elmondta: büszkeséggel tölti el, hogy olyan gimnáziumban tanulhatott, amelynek padjaiban előtte Petőfi Sándor, Illyés Gyula és más neves személyiségek is ültek. “Remélem évek múltán ez az iskola is hasonlóan neves tanulókkal büszkélkedhet majd” – tette hozzá az államtitkár.

“Abban bízva adjuk át a 21 századi követelményeknek megfelelő iskolaközpontot, hogy belép a nemzetmegtartó intézmények sorába, az erdélyi magyar oktatás egyik centrumává tud válni, ahol a mezőségi magyar jövő szellemi ereje épülhet” – jelentette ki Potápi Árpád János.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke köszöntőjében kijelentette: a szamosújvárihoz hasonló magyar közösségek azt a bizonyosságot adják, hogy van értelme a közös küzdelemnek. Az RMDSZ elnöke azt is fontosnak tartotta, hogy a Téka Alapítvány köré szerveződött fiatalok a közös munkával teremtettek közösséget Szamosújváron. Az iskolaépítésben a szakmunkások mellett mindvégig részt vettek a kalákázó önkéntesek is.

Szinte valamennyi felszólaló megemlítette a Téka Alapítványt vezető Balázs-Bécsi Attila elszántságát, aki gyergyói székelyként Szamosújváron előbb művelődési központot, majd szórványkollégiumot, majd iskolát álmodott meg, és épített fel. Balázs-Bécsi Attila beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették álmai megvalósítását. Elmondta, az iskola vonzereje már abban is mérhető, hogy idén hússzal több diákot fogadtak az alapítvány által működtetett szórványkollégiumban, mint az elmúlt években.

A szamosújvári szórványgimnáziumban 480 diák kezdte meg tanulmányait a hétfőn kezdődött tanévben.

Az iskolaavatóra kiadott tájékoztató szerint az intézmény számára a telket Szamosújvár önkormányzata biztosította 45 éves ingyenes használatra az iskolát felépítő Téka Alapítványnak. A telekre a kisiskolások számára egy kétszintes öt tantermes iskolaépület, a nagyobb osztályok számára pedig egy háromemeletes, 16 tantermes modern épület épült. Az udvaron szabadtéri színpad épült, és folyamatban van a tornaterem építése, melynek befejezését októberre ígérték.

A magyar gimnáziumba három vegyes iskolából gyűjtötték össze a magyar osztályokat. Az iskola a város magyar diákjai mellett a mezőségi szórvány 30 településéről gyűjti össze a magyar gyermekeket, akik számára a Téka Alapítvány biztosít kollégiumi elhelyezést és programokat.

A mezőségi szórványoktatási programot szervező Téka Alapítványt 2010-től a magyar kormány nemzeti jelentőségű intézmények közé sorolta.

A húszezer lakosú Szamosújváron a 2011-es népszámláláson a lakosság közel 17 százaléka vallotta magát magyarnak.