MSZP: a népszavazásnak nem lesz jogi következménye

Az október 2-ai kvótareferendum eredményének semmilyen jogi következménye sem lesz, a népszavazást a kormánypártok "politikai paravánként" használják - erről beszélt az MSZP elnöke pénteken szigetvári sajtótájékoztatóján.

Molnár Gyula szerint a népszavazással “Orbán Viktor arra akar felhívni, hogy szakítsunk azzal az európai joggal, amelynek alapszerződését ő maga is elfogadta, és amelynek haszonélvezője minden magyar ember”.

A politikus úgy fogalmazott, hogy  a kvótanépszavazás politikai paravánként szolgál az egyéb problémák elfedésére.

Az MSZP elnöke azt ígérte: kampányukban a következő napokban bemutatják, hogy a kormánypártok miként próbálják meg elfedni a korrupciót, illetve az oktatás és az egészségügy “rendkívüli problémáit”.

Tóth Bertalan frakcióvezető a Zrínyi-emlékév keretében a baranyai városban jelenleg is zajló központi rendezvényekről szólva azt mondta: elnökök, miniszterek nyilatkoztak az eseményen az ország biztonságának, védelmének fontosságáról.

A képviselő szerint azonban kormánypártok ennél fontosabbnak tartják saját céljaikat, hogy a népszavazással a miniszterelnök számára olyan hátteret építsenek, amellyel “szétfeszíti az együttműködés kereteit, a közös megoldások képviselése helyett”.

Tóth Bertalan úgy látja, hogy a határon szolgáló rendőrök és katonák ellátása nem megfelelő, “s egy esetleges komolyabb válság idején az ő szerepük kiemelkedő lesz, de a kormány ezzel nem foglalkozik”.

A frakcióvezető megismételte: a jövő héten benyújtanak az Országgyűlésnek egy javaslatcsomagot az ott szolgáló katonák és rendőrök megfelelő munkakörülményeinek, ellátásának biztosítása érdekében.

Tóth Bertalan jelezte, pártja az átláthatóságról, az összeférhetetlenségről és az álláshalmozásról szóló antikorrupciós törvényjavaslat benyújtását is tervezi.