Varga: marad a gazdaság a növekedési pályán

A magyar gazdaság megmaradt azon a növekedési pályán, amelyre az elmúlt három évben ráállt, a 2,5-3 százalék közötti növekedési ütemre - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozásokért 2016. májusi és júniusi elismeréseinek átadásán szerdán, Budapesten.

Varga Mihály rámutatott: a kedden megjelent részletes GDP-adatokból jól látható, hogy az ipar, a mezőgazdaság, és a piaci szolgáltatások húzták a gazdaságot a termelési oldalról, a felhasználói oldalon pedig a bérdinamika és az export járult hozzá jelentősen. A tárca által az idei évre tervezett 2,5 százalékos GDP-növekedés teljesülni fog – mondta.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A piaci szolgáltatások azért tudtak nőni, mert a bérek az első fél évben több mint 5,5 százalékkal nőttek, a gazdasági növekedésnek érezhető életszínvonal-javító hatása is van – fejtette ki. Hozzátette: ahogy azt az első negyedévet követően jelezték, átmeneti volt az év eleji lassulás. Az Európai Unió 28 tagállama között negyedéves alapon a második leggyorsabb volt a magyar bővülés a második negyedévben.

Kiemelte: az idei évre tervezett növekedést elsősorban a mezőgazdaság segítheti, az agráriumnak eredményes éve lesz. A főbb növekedési tényezők közé sorolta a miniszter, hogy sok cég a jelenlegi bértárgyalások alapján a kiskereskedelemben is béremelésre készül, így a szolgáltatások területén is további növekedés várható. Az építési engedélyek kiadása alapján pedig a magán lakásépítések felfutására lehet számítani, ami élénkíti az építőipart. Az uniós kifizetések a kiírt pályázatoknak megfelelően a második félévben nőni fognak – mondta.

Jó esély van arra, hogy a gazdasági növekedés stabil államháztartás mellett a második félévben további lendületet kapjon – összegezte.

Az immár negyedik éve díjazott vállalkozások működése harmonizál a tárca által is képviselt filozófiával, hogy a vállalkozói szellem mellett legyen innovatív is, és képes legyen hozzáadott értéket előállítani – mondta.

Az eseményen ismertették: a hónap beruházója májusban a Graboplast Zrt., júniusban a győri Märklin Hungaria Kft. lett, a hónap kis- és középvállalkozása kategória májusi díjazottja a Detki Keksz Kft., a júniusi kitüntetett Simon István egyéni vállalkozó, a hónap startup vállalkozása elismerésben májusban a kecskeméti Magnus Aircraft Zrt., júniusban a mathxplain.com oldalt létrehozó Mathsplain Ltd. részesült.

Az eseményen Kocsis Árpád, a Budapesti Sportiroda Kft. ügyvezető versenyigazgatója átvette a minisztertől a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata állami kitüntetést, amelyet augusztus 20. alkalmából kapott.