Szambával nevelik a magyar diákokat

A gyermekkori elhízás megelőzésére indított program zajlik a dunaharaszti iskolában. A gyerekekkel rendszeresen beszélgetnek a helyes táplálkozás ismérveiről, és a szülők is folyamatos tájékoztatást kapnak a témában. Közös szambázás is része a programnak, amelynek haszna jövőre derül ki.

A dunaharaszti diákoknak nem ismeretlen fogalom az egészséges életmód, sokat tudnak az egészséges ételekről, nem véletlenül. Két éve vesznek részt a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének GYERE programjában.

Közös tánccal az elhízás ellen

A Gyermekek Egészsége elnevezésű hároméves projekt lényege, hogy megelőzze a gyermekkori elhízást. A szakemberek az iskolával közösen a szülőket is bevonják a programokba. Szórólapokat küldenek a szülőknek, akik a szülői értekezleteken összefoglaló tájékoztatót is kapnak az egészséges táplálkozáshoz szükséges ismeretekről, valamint arról, hogy a gyerekek mit tanultak az iskolában.

A dunaharaszti általános iskolában testmozgást és társasági programot is jelentő táncprogramokat szerveznek a gyerekeknek, például közös szambázást, valamint rendszeresen beszélgetnek velük a megfelelő táplálkozásról. Sőt, az órák sokszor nem is feleléssel, hanem rövid gimnasztikával kezdődnek, nyújtással, fejkörzéssel.

Az iskolában tanultak szerint vásárolnak

A táblára többször felrajzolják a táplálékpiramist, ami a helyes étkezést segíti. A tetején van az, amiből a legkevesebbet kell enni egy nap – olajból, zsírból, édességekből, cukorból –, és az alján pedig, amiből a legtöbbet – gabonafélékből, zöldségből, gyümölcsből.  A rajz egyszerű, így a diákok jól tudják, hogy miből mennyit kell fogyasztani, mi az egészséges és mi nem.

A diákok gyakorlatban is alkalmazzák az iskolában tanultakat. Az egyik tanuló azt mondta, otthon igyekeznek egészségesen táplálkozni, sok gyümölcsöt és zöldséget esznek. Arra is figyelnek, hogy olyan ételeket vásároljanak, amelyekben kevés a tartósítószer, az ízfokozó, az egészségtelen hozzáadott anyag.

Egy év múlva kiderül, volt-e haszna

A GYERE program jövőre zárul, és a dietetikusok bíznak a program sikerében. Kubányi Jolán, a dietetikus szövetség elnöke elmondta, a program indulásakor, 2014-ben Dunaharasztiban felmérték, hogy a 6-12 éves gyerekek állapotát, és az derült ki, hogy ennek a korcsoportnak 26,5 százaléka túlsúlyos, illetve elhízott. A programtól azt várják, hogy ez a szám csökkenjen

Három év leteltével az akkori 6-12 éves gyerekeket fogják megnézni, akik végig részt vettek a programban, majd ezen adatoknak birtokában tudjuk megmérni a projekt hatékonyságát, gyakorlati hasznát.

A túlzott súlygyarapodás nemcsak a dunaharaszti gyerekeket veszélyezteti. Felmérések szerint Magyarországon a 6-12 éves korosztály negyede túlsúlyos vagy elhízott. Szakemberek szerint a megelőzés kiemelten fontos, mert az elhízás  ízületi bántalmakat, diabéteszt vagy szív- és érrendszeri megbetegedéseket idézhet elő.