Soros szinte mindenütt ott volt, ahol a migrációbarát politikát kellett támogatni?

Újabb e-maileket szivárogtattak ki Amerikában. Ezek azt bizonyítják, hogy a Clinton Alapítvány mecénásai gyakorlatilag bevásárolták magukat Hillary Clinton külügyminisztériumába, vagyis a külföldi kormányok és vállalatok - pénzért cserébe - szívességeket kértek.

A körülbelül 2500, napvilágot látott e-mailből az derül ki, hogy Clinton egyik legnagyobb adományozója a milliárdos Soros György, akivel az elnökjelölt már külügyminiszterként is kapcsolatban volt – tájékoztatott kedden este Lukoczki Gábor, az M1 amerikai tudósítója.

Hozzátette: az eddig választási ciklusban az üzletember 25 millió dollárt adományozott Clinton választási kampányára, és novemberig még több pénz várható. Soros György millióiból a demokrata elnökjelölt internetes kampányát is segítették.

Van olyan amerikai hírportál, amely egyenesen aggasztónak nevezi Soros és Clinton korábbi kapcsolatát. Az e-mailekből ugyanis kiderül, hogy 2011-ben az üzletember utasította Clintont, hogy avatkozzon be az albán belpolitikába, de a levelekben olvashatunk a Panama szabadkereskedelmi megállapodásról is – s ez csak néhány ügy, amelyben a volt külügyminiszter bevethette befolyását, hogy kedvezzen Soros György üzleti és politikai érdekeinek.

Soros Györgyöt egyébként mohó milliárdosként is jellemzik az amerikai hírportálok, és nem mulasztják el megemlíteni, hogy valutaspekulációival egymaga okozott gazdasági válságot Nagy-Britanniában.

Soros fiáról is olvasható a portálokon, s eszerint Alexander szinte ugyanolyan jó viszonyt folytatott demokratákkal, mint apja.

A Clinton házaspárról eddig is tudni lehetett, hogy élen járnak a pénzgyűjtésben, és nem csak az óriáscégek, bankok, vállalatok állnak mellettük, hanem befolyásos üzletemberek is, sőt, televíziós, filmes sztárok és fél Hollywood – tette hozzá Lukoczki Gábor.

A kiszivárogtatott e-mailekből kiderül, hogy az amerikai milliomosok és milliárdosok – ha akarnak – támogatásukkal érvényt tudnak szerezni akaratuknak a politikában.

Clinton és kampánystábja a következő hetekben – ha valamitől, akkor a korábbi levelezések nyilvánosságra kerülésétől biztosan tart, az eddig kiszivárogtatott e-mailek ugyanis nem kevés fejfájást okoztak a demokrata elnökjelöltnek, de úgy tűnik, stábjával jól koordinálja az eseményeket – értékelt a közmédia amerikai tudósítója.

Donald Trump a felmérések szerint jelenleg a második helyen áll, de ezek pillanatnyi eredmények. A következő napok közvélemény-kutatásaiból derül majd ki, hogy mit gondolnak a választók a megvásárolható befolyásról.

Svédországba is beszivárogtak a Soros György Alapítvány pénzei

Svédországban 2014-ben Soros György által pénzelt manőverek írhatták át a választásokat – derül ki a kiszivárogtatott Soros-dokumentumokból a svéd média közlése szerint.

Azt írják, Soros alapítványainak aktivistái erőteljes negatív kampányt folytattak a Svéd Demokraták pártja, illetve annak vezetője, Jimmie Åkesson ellen. Ez a párt volt 2014-ben az egyetlen Európai Unióval és annak migránsbarát befogadó politikájával ellenkező politikai párt Svédországban. Ők a Soros által manipulált választások vesztesei lettek, derült ki a kiszivárogtatott dokumentumokból.

Az M1 skandináviai tudósítója, Cser Attila hangsúlyozta: általános nyugat-európai gyakorlat, hogy egy politikus vagy egy pénzügyi szakember befektet országokba, és onnan nyereséget vesz ki. A 2015-16-17-es migránsválságok szempontjából azonban lényeges, hogy egyre inkább kiderül: Soros György szinte mindenhol ott volt, ahol a migrációbarát politikát kell támogatni.

Soros György szinte egész Európában öntötte a dollármilliókat abba, hogy baloldali, a migrációt támogató pártok képviselői jussanak a választásokon előtérbe.

A Soros által pénzelt aktivisták 2014-ben mindenhol ott voltak, ahol a migráció jelenlegi formáját ellenző Svéd Demokraták kampányoltak, vagy vezetőik felszólaltak, s az aktivisták arra buzdították az embereket, hogy ne a Svéd Demokratákra szavazzanak.

A kiszivárogtatott dokumentumok szerint Soros komoly szerepet játszott 1990 és 1992 között a skandináv pénzügyi válságokban, de benne volt a keze az angol font megbuktatásában is.

Cser Attila megjegyezte, az európai színtért nézve, Soros eredményesen dolgozott, s mindamellett hatalmas pénzeket vett ki vállalkozásaiból, bőven keresett a válságon.