Német kancelláriaminiszter: nincs szükség B-tervre, működik az EU-Törökország menekültügyi megállapodás

Peter Altmaier a Berliner Zeitung című lapban megjelent interjúban kiemelte: a német kormánynak "nem mindegy", hogy miként érvényesülnek az emberi jogok Törökországban, és elvárja az ankarai vezetéstől a jogállamiság elveinek betartását, például az erőarányos fellépést a puccskísérlet felelőseivel szemben.

Azonban mindez “nem érinti” az EU-Törökország megállapodást, és nincs arra utaló adat, hogy rosszul bánnának a Törökország által befogadott vagy az oda visszaküldött emberekkel. Éppen ellenkezőleg, Törökország munkavállalási engedélyt adott a szíriai menekülteknek, sokan szociális védelmet is élveznek, és “jelenleg minden úgy történik, ahogyan a megállapodás alapján történnie kell” – mondta az Angela Merkel kancellár vezette jobboldali CDU politikusa.

Fotó:EPA/Timm Schammberger

Fotó:EPA/Timm Schammberger

Arra a felvetésre, hogy Ankara a megállapodás felmondásával fenyeget, a miniszter kijelentette, hogy “a német politikát nem lehetett és nem is lehet zsarolni”, ez így volt a hidegháború tetőpontján, a szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakció (RAF) terrorjának idején és most is.

Arra a kérdésre, hogy mihez kezd Berlin, ha Törökország mégiscsak felmondja a megállapodást, Peter Altmaier azt mondta, hogy meggyőződése szerint fennmarad a megállapodás, és ez “nemcsak Németország és Európa érdeke, hanem Törökországé is, amely több menekültet fogadott be, mint bármely másik európai ország”.

Az uniós vízummentesség megadásának “világos feltételei” vannak, egyebek között a terror elleni küzdelem törvényi szabályozása területén, és “ezt tudja a török kormány” – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy Görögország egy B-terv kidolgozását sürgeti a megállapodás bukásának esetére, azt mondta, hogy ez a vita egyszer már lezajlott, amikor néhány hónapja sokan azt gondolták, hogy nem lehet tető alá hozni a megállapodást, és ha akkor engedtek volna a nyomásnak, talán nem is sikerült volna stabilizálni a helyzetet a görög-török tengeri határon. Ezért “az A-tervvel foglalkozunk, és nincs semmi ok B-terv” kidolgozására – hangsúlyozta a német kancelláriaminiszter.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lapban hétfőn kijelentette, hogy ha az EU nem szünteti meg a vízumkötelezettséget, Törökország “arra kényszerül”, hogy elálljon a menekültügyi megállapodástól. Aláhúzta, hogy az ankarai kormány konkrét menetrendet akar látni. “Ez jelentheti október elejét vagy közepét is – de a dátum lefektetését várjuk” – mondta.

A megállapodás szerint vissza kell küldeni a Törökországból a görög szigetekre március 20. óta érkezett, a görög hatóságok által elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket. Az uniós tagországok cserébe a tehermegosztás jegyében – egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig – legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, ahányat a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba.

A megállapodás arról is rendelkezik, hogy felgyorsítják a Törökországgal szembeni uniós vízumkötelezettség feloldásáról 2013-ban kezdett tárgyalásokat. Az eredeti tervek szerint júliusban vezették volna be a vízummentességet, de Ankara nem teljesítette az EU 72 feltételének mindegyikét.