Bocsánatot kértek a demokraták Sanderstől

A Demokrata Párt Országos Bizottsága hivatalosan is bocsánatot kért hétfőn, az elnökjelölt-állító konvenció megnyitásakor Bernie Sanders vermonti szenátortól azokért az elektronikus levelekért, amelyekből kiderül, hogy a pártvezetés az előválasztási kampányban az ő kárára, Hillary Clinton javára manipulálta a választási folyamatot.

A bocsánatkérő hivatalos levelet nem Debbie Wasserman Schultz, a párt vasárnap lemondásra kényszerített elnöke írta alá, hanem az új pártelnök, Donna Brazile, aki egyelőre ideiglenes pártelnök, és a konvenció után veszi át ténylegesen is a párt irányítását.

Bernie Sanders vermonti szenátor. (MTI/EPA/Justin Lane)

“A Demokrata Országos Bizottság egészének nevében mély és komoly bocsánatkérésünket fejezzük ki Sanders szenátornak, támogatóinak és az egész Demokrata Pártnak az elektronikus levelekben szereplő  megbocsáthatatlan megjegyzésekért” – olvasható a levélben. Az új pártvezetés fontosnak tartotta leszögezni azt is, hogy a vitatott e-mailekben szereplő megállapítások nem tükrözik a párt által képviselt értékrendet, s azt a határozott elkötelezettséget sem, hogy a párt vezető szerve semleges maradjon bármilyen jelölési folyamatban.

A levélben Donna Brazile hangsúlyozza, hogy a vitatott leveleket megfogalmazó pártaktivisták már bocsánatot kértek, és a Demokrata Párt meghozza a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy ilyesmi többé ne fordulhasson elő.

A WikiLeaks által a hétvégén nyilvánosságra hozott levelekből az derült ki, hogy Wasserman Schultz többször lehazugozta Clinton vetélytársát, munkatársaival különféle, Sanders szenátort negatívan beállító történeteket talált ki, s egyes államokban még azt is fel akarták, használni, hogy Sanders zsidó.

Sanders támogatói hétfőn a floridai delegátusok reggelijén kipfujolták Wasserman Schultzot,a kaliforniai delegátusok pedig azt énekelték róla, amit  a republikánusok a clevelandi konvenciójukon Hillary Clintonról: “zárjátok börtönbe!”.

A konvenciót végül délután nem is Debbie Wasserman Schultz nyitotta meg. A politikai “nagyágyúk” – így például Elizabeth Warren massachusettsi szenátor, Cory Booker szenátor, a demokraták feltörekvő csillaga New Jerseyben, a first lady, Michelle Obama vagy Bernie Sanders vermonti politikus – beszédei csak helyi idő szerint este kilenckor kezdődnek. Addig a Demokrata Párt helyi politikusai szónokolnak, például Baltimore város polgármester-asszonya, vagy Connecticut állam kormányzója. Sanders hívei leragasztott szájjal, táblákkal a kezükben hallgatták a beszédeket.

A konvenciót a Wells Fargo bankról elnevezett csarnokban tartják, Philadelphia belvárosától viszonylag távol.

Sanders: Hillary Clintonnak kell a következő elnöknek lennie

“Hillary Clintonnak kell az Egyesült Államok következő elnökének lennie” – szögezte le helyi idő szerint kedden a demokrata párti elnökjelölt-állító konvenciójának első napján utolsó felszólalóként elmondott, szenvedélyes beszédében Bernie Sanders vermonti szenátor, aki a demokrata elnökjelöltségért folyó versenyben az egykori külügyminiszter legnagyobb vetélytársának számított.

Miután a first lady, Michelle Obama, valamint Cory Booker New Jersey-i és Elizabeth Warren massachusettsi szenátor szintén nagy hatású beszédben támogatta Hillary Clinton elnökjelöltségét, Sanders azzal fordult híveihez, hogy bármelyik objektív megfigyelőnek arra a következtetésre kell jutnia, hogy elvei és vezetői képességei szerint Clintonnak kell lennie az Egyesült Államok következő elnökének.

“Megértem, hogy itt, a konvenció csarnokában és országszerte sokan vannak, akik elkeseredtek az elnökjelölési folyamat végső eredménye miatt. Azt hiszem, korrekten fogalmazok, ha kimondom, hogy nálam elkeseredettebb senki nem lehet, de minden támogatómnak azt mondom: remélem, rendkívül büszkék a történelmi eredményre, amelyet elértünk” – mondta a szenátor.

Ezúttal sem hagyott kétséget afelől, hogy az őszi elnökválasztáson szerinte Clintonnak kell győznie.

“Hillary Clinton kiemelkedő elnök lesz, és én büszkén támogatom őt itt, ma este” – szögezte le a szenátor. Úgy fogalmazott: minden választás arról szól, hogy ki kapjon hatalmat az elkövetkező négy vagy nyolc évre ahhoz, hogy az amerikaiak sorsát alakíthassa.

“Az egyetlen, akiben én bízom, és akiről azt gondolom, hogy valóban megvannak a képességei, hogy az Egyesült Államok elnöke legyen, az Hillary Clinton” – hangsúlyozta. Hozzátette még: “Ha nem hiszitek, hogy ez a választás fontos, ha úgy vélitek, hogy kihagyhatjátok, akkor gondolkodjatok el azon, hogy Donald Trump elnökként kiket nevezne ki a legfelsőbb bíróság tagjaivá, és mit jelentene ez a polgári szabadságjogokra és országunk jövőjére nézve!”

Sanders hívei korábban bekiabálásaikkal szakították meg a Clinton elnökjelöltsége mellett érvelő többi szónokot, de a vermonti szenátor maga is küszködött, hogy megnyugtassa lázadozó híveit, akik alig akarták abbahagyni éltetését, amikor a pódiumhoz lépett, és sokan közülük könnyes szemmel hallgatták őt. Néhány híve még az ő beszéde alatt is azt skandálta, hogy “nincs még vége”.

A hétfő este egyik sztárja a first lady, Michelle Obama volt, akit szinte euforikus örömmel ünnepelt a közönség.

“Hillary Clintonnak is köszönhető, hogy a lányaimnak ma természetes, hogy női elnöke legyen az Egyesült Államoknak” – fogalmazott a first lady.

Elizabeth Warren, a demokraták úgynevezett balszárnyának egyik kiemelkedő alakja azt hangsúlyozta, hogy vagy egységesen Clinton mellett állnak ki a demokraták, vagy Donald Trump lesz az Egyesült Államok következő elnöke.

Sarah Silverman színésznő például azt mondta, hogy “élvezettel” támogatja Clinton elnökjelöltségét, s azt vágta oda Sanders támogatóinak: “Nevetségesek vagytok”. Al Franken minnesotai szenátor Paul Simont, az egykori Simon and Garfunkel duó egyik énekesét konferálta fel, aki előadta “Híd a zavaros víz felett” című, 1970-es nagy slágerét.


Demokrata konvenció

Sajtóértesülések szerint Clinton és Sanders kampányszakemberei egész délután egyeztettek a színfalak mögött arról, hogyan csillapítsák a vermonti szenátor híveinek háborgását. Sanders még beszéde előtt rövid email-üzenetet küldött az őt támogató delegátusoknak, és arra kérte őket, hogy ne kezdjenek semmiféle protestálásba, mert ezzel – mint fogalmazott – “mozgalmunkat járatják le”.

Az észak-karolinai Salem-Winstonban kampányoló republikánus elnökjelölt, Donald Trump reagált a demokraták konvencióján történtekre, több Twitter-üzenetet is közzétett, és ezekben azt írta: a demokraták konvenciója totális zűrzavar, Sanders szenátor pedig “éppen most veszíti el az örökségét, mert feladta”.

Hétfő este a rendőrség mintegy ötven, Sanders mellett tüntető embert állított elő Philadelphiában.

Kerry szóba hozta Lavrovnál a demokrata párti emailek feltörésének ügyét 

Az amerikai Demokrata Párttól kiszivárogtatott elektronikus levelek ügyét is szóba hozta az amerikai külügyminiszter orosz kollégájának a laoszi fővárosban kedden tartott találkozójukon, bár – saját szavai szerint – nem firtatta azt, hogy ki lehet felelős azért.

John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. EPA/RUNGROJ YONGRIT

John Kerry amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. EPA/RUNGROJ YONGRIT

John Kerry újságíróknak elmondta, hogy szóba hozta a témát Szergej Lavrovnak. Rámutatott, hogy az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) nyomozást indított az ügyben. A politikus azonban nem ismételte meg azokat a feltevéseket, melyek szerint Oroszország állhat a történtek mögött. Mint mondta, nem von le következtetéseket addig, amíg nem fejeződik be a vizsgálat.

“Felvetettem a kérdést, munkálkodunk azon, hogy pontosan kiderüljenek a tények” – mondta. Azt nem árulta el, hogy orosz kollégája mit válaszolt.

Lavrov a találkozó alkalmával a nemzetközi sajtónak az orosz érintettségre vonatkozó érdeklődésére csak annyit mondott angolul: “nem akarok négybetűs szavakat használni”.