Baltás merénylet: hiteles lehet az Iszlám Állam videója

Minden bizonnyal hiteles az Iszlám Állam terrorszervezethez közel álló Amak hírügynökség által a Würzburgnál elkövetett baltás-késes támadás tetteséről közzétett videofelvétel - mondta Peter Altmaier német kancelláriaminiszter kedd este a ZDF országos köztelevíziónak.

A miniszter elmondta, hogy a felvétel vizsgálata még nem ért véget, de a hatóságok úgy vélik, hogy “minden valószínűség szerint eredeti”.

Rendőrők kutatnak át egy erdős területet a bajorországi Würzburg közelében. (MTI/EPA/Karl-Josef Hildenbrand)

Az afgán támadó személyes holmijai között talált búcsúlevél, és mindez azt mutatja, hogy a 17 éves fiú “legalábbis nagy súlyt helyezett arra, hogy tettét összefüggésbe hozza az IÁ-val” – mondta Peter Altmaier.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az IÁ mennyiben vett részt a támadásban, de a biztonsági szervek minden egyes nyomnak, értesülésnek utánajárnak – tette hozzá a kancelláriaminiszter.

Működik a propaganda 

Holger Münch, a szövetségi bűnügyi hivatal elnöke a ZDF-nek azt mondta, hogy a hatóság nem kételkedik a felvétel eredetiségében, de nem gondolják, hogy a támadónak közvetlen kapcsolatban kellett lennie a dzsihadista szervezettel.

Ez nagyon nem lenne tipikus – húzta alá a legszélesebb nyomozati jogkörrel rendelkező rendőrségi szerv vezetője. Rámutatott: az IÁ régóta törekszik arra, hogy propagandájával kineveljen a szervezettől függetlenül, de ideológiájának a hatása alatt tevékenykedő “magányos farkasokat”.

Ez a propaganda “működik”, ezért fel kell lépni ellene – mondta a BKA elnöke.

“Szent akcióba” kezdett

Az IÁ két perc húsz másodperces felvételén megjelenő,  Muhammad Rijadként azonosított férfi “a Kalifátus katonájaként” beszélt magáról, és azt mondta, “szent akcióba kezd Németországban”, miközben a kezében lévő kés használatával fenyegetőzött. Ezen felül arra szólította fel az IÁ híveit, hogy akik nem tudnak a “Kalifátus” területére utazni, azok saját országukban öljenek meg “hitetleneket”.

Elmúlt az az idő, amikor ti az országunkba jöttetek, hozzánk intézett kérdés nélkül megöltétek asszonyainkat és gyerekeinket (…) Így Isten segítségével minden utcán, minden faluban, minden városban és minden repülőtéren támadás fog érni benneteket (…) Láthatjátok, hogy az országotokban, a házatokban éltem. Isten segítségével, saját házatokban fogalmaztam meg ezt a tervet. És Isten segítségével, saját házatokban foglak benneteket lemészárolni” – mondta a felvételen megjelenő fiatal pastu nyelven.

Baltával támadott

Az afgán fiatal hétfőn 20 óra körül távozott a Bajorország nyugati részén fekvő Ochsenfurtban lévő otthonából, és felszállt egy Würzburgba tartó regionális vonatra. Rövid ideig a mosdóban tartózkodott, majd kést és baltát rántva rátámadt egy hongkongi turista családra, az első utasokra, akik útjába kerültek. Négy ember sebesített meg, ketten életveszélyben vannak.

A vonat más utasai riasztották a rendőrséget és vészfékkel megállították a szerelvényt. A támadó leszállt a Heidingsfeldnél megállt vonatról, és a településen megsebesített még egy embert. Felkutatására egy különleges rendőri egység érkezett, amely éppen a közeli Würzburgban volt bevetésen. Az afgán fiút a Majna folyó partján találták meg, megpróbálták őrizetbe venni, de a kommandósokra is rárontott, ezért lelőtték.