Harmadfokon a volt honvédelmi miniszter elleni büntetőper

Megkezdődött a Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter és egykori közigazgatási államtitkára, Fapál László elleni, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult büntetőper harmadfokon kedden a Fővárosi Ítélőtáblán. A perben várhatóan jövő hétfőn hirdet jogerős ítéletet a bíróság.

A vád szerint Juhász Ferenc – a Gyurcsány-kormány honvédelmi minisztereként – 2006 júniusában megszegte a vagyonkezelési szabályokat, amikor engedélyezte, hogy Fapál László megvegye a neki 2005 májusában határozatlan idejű bérleti szerződéssel juttatott lakást.

Fapál László 1985-től 2006. március 31-éig katona volt, 2004 decemberétől pedig – szolgálati viszonyának fenntartása mellett, rendelkezési állományban – a Honvédelmi Minisztérium (HM) közigazgatási államtitkáraként dolgozott, és 2006 áprilisában nyugdíjba ment.

A Pesti Központi Kerületi bíróság a vádlottakat 2014 februárjában bűncselekmény hiányában felmentette, indoklása szerint Fapál László lakáshoz jutása a jogszabályoknak megfelelően történt, a miniszternek joga volt elidegenítésre kijelölni a lakást, mivel azt vagyon- és lakásgazdálkodási érdekek támasztották alá.

Juhász Ferenc, volt szocialista honvédelmi miniszter és Fapál László, a Honvédelmi Minisztérium volt közigazgatási államtitkára az ellenük jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádjával folyó büntetőper tárgyalásán, a Fővárosi Ítélőtáblán 2016. június 14-én. MTI Fotó: Soós Lajos

A Fővárosi Törvényszék ugyanakkor 2015 novemberében felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a volt minisztert és a volt államtitkárt, megállapítva, hogy a korábbi, elsőfokú felmentő ítélet tévesen értelmezte a honvédelmi minisztert terhelő vagyonkezelői jog tartalmát, amikor csak a honvédelmi miniszteri rendelet formális betartását kérte számon.

Továbbá téves volt az elsőfokú ítélet abban a vonatkozásban is, hogy a rendelet lehetőségeinek kihasználása nem a vádlottaknak, hanem a jogszabályalkotónak róható fel.

Mivel első és másodfokon ellentétes döntés született, a perben lehetőség nyílt harmadfokú eljárásra. Ebben az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, álláspontja szerint a bíróság által kiszabott börtönbüntetések – a vádlottak elkövetéskor betöltött kormányzati, illetve állami vezetői beosztása miatt – nem bírnak kellő visszatartó erővel, ezért a szabadságvesztések végrehajtásának felfüggesztése egyik vádlott esetében sem indokolt.

A védelem ugyanakkor az elsőfokú, szerintük megalapozott felmentő döntés mellett szólalt fel.

MTI Fotó: Soós Lajos

A per keddi tárgyalásán eljáró ügyész a többi között a vagyon elleni bűncselekmények elszaporodottságával érvelt, szerinte annak, aki közhivatalt visel, amelynél a büntetlen előélet követelmény, magasabb fokú erkölcsi magatartást kell tanúsítania. Mindezekre tekintettel kérte, hogy a szabadságvesztés esetén a táblabíróság mellőzze a próbaidőt és a vádlottakat a közügyek gyakorlásától is tiltsa el.

Juhász Ferenc védője azzal érvelt: törvényességi kívánnivalót hagy maga után a másodfokú ítélet, elsősorban azért, mert úgy mondta ki a vádlottak bűnösségét, hogy arra újabb bizonyítást nem rendelt el, a megállapított és felmentést megalapozó tények közül többet nem vett figyelembe.

Az ügyvéd szerint a másodfokú ítélet a bíróság részéről egy “küszködés, hogy megfeleljen az ügyészi feltételezésnek”. Az ügyészségről pedig azt mondta: görcsösen ragaszkodik ahhoz, hogy az elszámoltatás keretében eredményt mutasson fel, miközben eljárásjogi lehetőség nem lett volna az elmarasztaló ítélet meghozatalára.

Juhász Ferenc arról beszélt, hogy jelenleg munkanélküli, a politikától visszavonult, és felszólalásában vitatta, hogy a Fővárosi Törvényszék objektív döntést hozott volna.

MTI Fotó: Soós Lajos

Közölte: a honvédelmi miniszteri poszt alapvetően politikai beosztás, a tárcavezető szakértői csapattal dolgozik, a lakásügyeket szakelőadó terjeszti elé, így ha valóban bűncselekményt követett volna el, akkor az apparátus több tagjának is a vádlottak padján kellene ülnie. Azt mondta, mások is hasonló feltételekkel jutottak lakáshoz, így az akkori vezérkari főnök is, mégis csak ebben az esetben indult eljárás.

Szerinte az egész ügy a miniszternek azt az alapjogát kérdőjelezi meg, hogy ilyen kérdésben dönthessen, ha elvonják ezt a mérlegelési jogkört, akkor “a fél kormány ellen vádat kellene emelni”. Elmondta, nemcsak Fapál László ügyét megelőzően, de azt követően is sokáig ugyanezeknek a szabályoknak megfelelően döntöttek a lakáskiutalásokról. Hangsúlyozta: normálisan, szabályosan és tisztességesen járt el.

“Ha engem most az ügyészség elítéltet, holnap legalább 150 hasonló vádat kell benyújtania” – fogalmazott Juhász Ferenc.

A volt miniszter az utolsó szó jogán azt hangsúlyozta: különös ez a per abból a szempontból is, hogy kihat a kormányzás egészére, a döntés egészen biztos, hogy ki fog hatni minden felelős miniszter magatartására is.

MTI Fotó: Soós Lajos

Fapál László ügyvédje azt mondta, súlyosan jogsértő, hogy a másodfokú bíróság feltételezésekre, megalapozatlan következtetésekre alapította elmarasztaló ítéletét. Kitért arra is, hogy míg a vád felbujtóként nevezte meg a volt közigazgatási államtitkárt, a másodfokú bíróság bűnsegédként ítélte el, erre azonban nem adott magyarázatot. Kérte, hogy a táblabíróság az elsőfokú ítélettel egyezően bűncselekmény hiányában mentse fel védencét.

Fapál László felszólalásában alaptalannak nevezte a vádat és hangsúlyozta: hivatásos szolgálati viszonya alapján kérte, hogy elidegeníthesse a lakást. A legméltatlanabbnak azt nevezte, hogy a másodfokú bíróság által elrendelt vagyonelkobzás nemcsak őt, hanem a jóhiszeműen tulajdonjogot szerzett feleségét is sújtja úgy, hogy az az ítélet kihirdetésekor nem hangzott el, csak az írásba foglalt ítéletből derült ki.

A döntés ellen Fapál László felesége is fellebbezett, ám ezt a bíróság elutasította, arra hivatkozva, hogy nem érintettje a büntetőpernek.