A helyi közösséget erősítené az oktatási államtitkár

Hogy mit kell tanítani, azt nem lehet a helyi közösségre bízni, de az támogatandó, hogy a helyi közösségnek legyen hatása az oktatásra, ezért hoztuk létre a tankerületi központi tanácsot - mondta Palkovics László az oktatási államtitkár a Népszabadságnak adott, hétfőn megjelent interjújában.

Az államtitkár az oktatásirányítás rendszerének átalakításáról szólva elmondta: 58 önálló szerv jön létre a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ helyett, ezáltal a szervezet “sokkal laposabb lesz, az igazgató és a vezető közé nem ékelődik senki”.

Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatási államtitkára interjút ad a Magyar Távirati Irodának dolgozószobájában 2014. június 25-én.MTI Fotó: Soós Lajos

Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatás államtitkára. MTI Fotó: Soós Lajos

Mint mondta, július elsejétől felállnak a tankerületi központok, ami “lényegesen más lesz, mint a tankerület”, 8 és 28 milliárd forint közötti összeggel rendelkező önálló költségvetési szervek jönnek létre, és már nem a központi szerv operatív irányításait hajtják végre, hanem önállóan működnek, azaz jobban tudják kezelni a helyi ügyeket, mint korábban a tankerületek.

Az államtitkár kifejtette azt is, nagyon reméli, hogy az önkormányzatok továbbra is támogatni fogják az intézményeiket. Hozzátette: decentralizálják az oktatásirányítást, “egy látható méretű közösség kézbe veszi a saját ügyeit” és ennek a közösségnek lesz egy tankerületi tanácsa.

A tankerületi tanácsban az államtitkár elmondása szerint olyan emberek fognak ülni, akik a helyi közösség érdekeit próbálják leképezni, például polgármesterek, az ott lévő egyetemek rektorai, vállalatvezetők, intézményi vezetők, társadalmi szervezetek vezetői, szülők és diákok, “akiknek az iskola a fontos”.