Tanárok tüntettek Budapesten

Rendhagyó bizonyítványosztó demonstrációt tartottak a Tanítanék Mozgalom és a Civil Közoktatási Platform szervezésében a fővárosban. A tanévzáróként meghirdetett rendezvényen a kormányfő, az oktatási irányítás és a Fidesz több vezető politikusának tevékenységét is elégtelen osztályzattal értékelték. Az oktatási államtitkárság szerint a pedagógusok többsége a párbeszédben hisz, nem a tüntetésben.

Pukli István, a fővárosi Teleki Blanka Gimnázium igazgatója azt mondta, hogy a kormány átvágta a pedagógusokat. Kiemelte: nem vehetik el az önbecsülésüket, ha azt nem adják oda. Azt ígérte, radikális üzemmódba váltanak a jövőben, addig is a nyáron fórumokat tartanak országszerte.

Törley Katalin, a mozgalom képviseletében úgy vélte, hogy a kormány nem tárgyalni és együttműködni akar, hanem uralkodni és harcolni. Hozzátette: nem hátrálnak meg és nem alkusznak. Ugyanakkor úgy értékelte, eddig sikertelen volt a kormánnyal folytatott küzdelmük, mert “nem voltak elegen, és nem voltak elég kemények.”

A rendezvényen önkéntesek jelentkezését kérte, akik névvel és arccal vállalják a küzdelmet, majd felhívására több pedagógus is a színpadra lépett, kritizálva a kormány oktatáspolitikáját. Törley Katalin azt ígérte: “szeptemberben visszavágnak”, és erőszakmentesen, de keményen harcolni fognak.

A rendhagyó bizonyítványosztáson Pukli István és Törley Katalin korábbi, oktatást érintő nyilatkozatokat idéztek, majd egyaránt elégtelen osztályzattal értékelték Orbán Viktor miniszterelnök, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Rogán Antal Miniszteri Kabinetirodát vezető miniszter, Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető, Balog Zoltán emberi erőforrások minisztere és Palkovics László oktatási államtitkár teljesítményét.

Galló Istvánné, a demonstrációhoz csatlakozó Pedagógusok Szakszervezetének elnöke felszólalásában ismét szóvá tette, hogy a minisztérium ígérete ellenére a köznevelési törvény módosításába nem kerültek bele azok a pontok, amelyekről hosszasan egyeztettek. Hangsúlyozta: nem kizárólag követeléseket fogalmaztak meg, hanem kidolgozott megoldásokkal érkeztek a tárgyalóasztalhoz.

Kitért arra is, hogy nem engedett a kormány a 18 éves tankötelezettség, a pedagógusok kötelező óraszámának kérdésében, vagy a tankönyvpiac államosításában. Kiemelte: a most következő nyári szünet az erőgyűjtésé, mert nem adják fel, nem adhatják fel.

MTI Fotó: Kovács Tamás

 

Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szóvá tette a “brutális centralizációt” a köznevelési rendszerben, és többek között arról beszélt, hogy érvelésre, érdekérvényesítésre képtelen társadalom nevelése a kormány célja. A szakminisztériumban és a parlamentben is minden kizárólag a hatalom megtartásáról szól – jegyezte meg az érdekvédő.

Sándor Mária ápolónő azt mondta, hogy a magyar egészségügyért áll ismét a pedagógusok színpadán. Úgy fogalmazott: “beteg az ország”. Azt kérte, gyógyítsák meg együtt és július 1-re demonstrációt hirdetett a Kossuth térre.

A demonstráción – amelyet heves esőzés, villámlás és dörgés kísért – a Várkert Bazárban sokan viseltek kockás inget. Sokan táblákat vittek magukkal, ezeken olyan feliratok voltak olvashatók, mint az EMMI mostohagyermekei akciószövetség, Szabad iskolát, Gyermekeinkért nem ártani. A résztvevők az Üzenjünk a kormánynak, hogy ők is megértsék feliratú molinó mögött indultak el. Látni lehetett a tömegben magyar és uniós zászlókat, valamint a Szolidaritás lobogóit. Az MTI tudósítója látta a tömegben Ikotity Istvánt, az LMP oktatáspolitikusát.

A tömeg az oktatásról nyilatkozó kormánypárti politikusok neveinek elhangzása után “Megbuktál!” felkiáltásokkal értékelte munkájukat, ezt megelőzően pedig többször is “Szabad oktatást!” és “Orbán, takarodj!” rigmusokat skandált.

MTI Fotó: Kovács Tamás

 

Győrben a városháza előtti téren 150-200 tüntető gyűlt össze délelőtt, és nyolc tantárgyból értékelték a kormány teljesítményét. Eszerint az oktatási kormányzat megbukott, évismétlés sem ajánlott. A rendezvényen felszólalt a többi között Mendrey László, a PDSZ elnöke, és megjelent Balog József, a város korábbi szocialista alpolgármestere is.

Békéscsabán csatlakozott a Tanítanék mozgalom tüntetéséhez az Ébredj, Viharsarok! civil csoport is, amely délután flashmobot tartott.

Embertelen ország, embertelen kormányáról beszéltek Miskolcon a “tanévzáró” rendezvényen, amelyen mintegy 200-300-an vettek részt. Az MSZP és a DK politikusai is jelen voltak a megmozduláson.

A Pécsett megtartott demonstráción mintegy hetvenen vettek részt, köztük volt Mellár Tamás közgazdász is. A Jókai téren a földre néhány méter szögesdrótot húztak ki “a kormány különböző társadalmi csoportokat megosztó” politikájának szimbolizálására.

Nyíregyházán a Városalapítók szobránál gyűlt össze mintegy hetven demonstrálók, akik az esemény végén tiltakozásul narancssárga lufikat engedtek a levegőbe, amelyekben jelképesen a kormány a tanároknak tett és be nem váltott ígéreteit helyezték el.

Szegeden mintegy kétszázan vettek részt a Tanítanék mozgalom budapesti tanévzáró tüntetéséhez csatlakozó demonstráción a Klauzál téren. Az elmúlt három évben a szegedi kormányellenes demonstrációkat szervező Köz-Hasznáért Mozgalom rendezvényén a PM, a MOMA, az MSZP, az Együtt és civilek képviselői mondtak beszédeket. A demonstráció végén a résztvevők közül sokan fekete pontokat ragasztottak a Fidesz közeli irodájának ablakaira, ajtóira.

“A pedagógusok többsége a párbeszédben hisz”

A pedagógusok többsége a párbeszédben hisz, nem az utcai akciókban és politikai hergelésben – értékelte az oktatási államtitkárság a demonstrációt.

Az államtitkárság az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a pedagógusok többsége mára arra is ráébredt, hogy bizonyos kormányellenes erők csak ki akarják használni őket. Különösen felháborító, hogy azok akarják mindig utcára vinni a pedagógusokat, akik rendszeresen elutasították a párbeszéd lehetőségét és a kormány meghívását a köznevelési kerekasztalhoz, amely a pedagógusokról és a gyermekekről szóló párbeszéd legeredményesebb fóruma – írták állásfoglalásukban.

Hozzátették: a kormány a gyermekek és a pedagógusok mellett áll, és 2010-től folyamatosan pótolja azokat a pénzeket, amelyeket a baloldal elvett a köznevelésből.

Oktatási demonstráció Budapesten. MTI Fotó: Mohai Balázs

A köznevelésben ma iskolafejlesztés, a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógus béremelési program, a legnagyobb ingyenes gyermekétkeztetési és tankönyvellátási program zajlik. Jövőre 130 milliárd forinttal több jut köznevelésre, mint idén, és 455 milliárd forinttal több jut, mint a baloldal által utoljára benyújtott, 2010-es költségvetésben – sorolták.

Kitértek arra is, hogy a pedagógusok számára a rendszerváltás óta legnagyobb béremelést indították, amelyre eddig 234 milliárd forintot fordítottak. A pedagógusok bére idén és jövő ősszel is tovább emelkedik, összesen átlagosan 50 százalékos a növekmény. A köznevelési kerekasztalon zajlott tárgyalások eredményeként bérfejlesztés lesz a nevelési-oktatási munkát segítő, nem pedagógus végzettségű dolgozóknál is – rögzítették.

Mint írták, az iskolák fenntartásával kapcsolatos vitát is sikerült rendezni a köznevelési kerekasztalnak köszönhetően. Tiszta helyzetet teremtenek az iskolák fenntartásában, az állam felelősséget vállal az iskolák fenntartásért és fejleszti azokat. Az önkormányzati fenntartás egyszer már megbukott, eladósította és csaknem csődbe vitte az önkormányzatokat, ezért ahhoz nem szabad visszatérni.

Az intézményfenntartó központ is átalakul, közelebb viszik a döntési folyamatokat az iskolákhoz. Az intézményvezetők munkáltatói és gazdálkodási jogköre bővül, érdekeltté válnak saját bevételek generálásában, hiszen azok jelentős részét visszaforgathatják iskolájuk fejlesztésébe. Rendezik a nyugdíj előtt álló és a nyugdíjkorhatárt betöltő pedagógusok helyzetét, ahogyan az ideiglenes pedagógus II. kategóriában levő pedagógusok helyzetét is. Zajlik a Nemzeti alaptanterv átalakítása is hogy modern, versenyképes tudást tudjunk nyújtani a fiataloknak – közölte az államtitkárság.

Az utcában hisz az MSZP

Az MSZP támogatja a szombati pedagógustüntetést, mert úgy gondolja, hogy a tárgyalóasztal mellett nem lehet hinni a Fidesznek, Magyarországnak “csak és kizárólag az utcán és tereken kell tudnia megfogalmazni követeléseit” – mondta Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője pártja választmányi ülését követő sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus hangsúlyozta, míg a Fidesz úgy gondolja, hogy az oktatás kizárólag a hatalomért van, addig a szocialisták szerint az oktatásnak a gyerekek érdekeire kell tekintettel lennie.

Pukli István, a budapesti Teleki Blanka Gimnázium igazgatója. MTI Fotó: Mohai Balázs

A szombati pedagógustüntetés annak a következménye, hogy az elmúlt egy évben a kormány színjátékot játszott a tanárokkal, a szakszervezetekkel, valamint a diákokkal és szüleikkel – fejtette ki Tóbiás József, aki hozzátette, a tanév végére semmilyen pozitív változás nem látszik az oktatás területén, sőt rosszabb lett a helyzet, mivel az önkormányzatokat megfosztják attól a lehetőségtől, hogy segítsék az intézményeket.

A szocialisták vezetője a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ átalakításáról azt mondta, “ha egy Klik rossz volt, akkor 58 kicsi Klik nem fogja megjavítani ezt a problémát”.

A Fidesz szerint kihasználják a tanárokat 

A Fidesz-frakció szerint a pedagógusok többsége felismerte, hogy csak fel akarják őket használni azok, akik sorra visszautasították a párbeszédet a kormánnyal, a tárgyalások helyett pedig politikai tüntetéseket és utcai akciókat szerveznek.

A nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselőcsoportja az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében, a napközben zajló pedagógustüntetésre reagálva hangsúlyozta, a baloldal kormányzása alatt mindig csak elvette a pénzt az oktatástól, eladósította és csaknem csődbe vitte az iskolákat fenntartó önkormányzatokat, több száz iskolát zártak be, és több ezer tanárt tettek az utcára.

Oktatási demonstráció Budapesten. MTI Fotó: Mohai Balázs

Kiemelték, a Fidesz-kormány a rendszerváltás utáni legnagyobb pedagógus-béremelést indította el, amivel átlagosan 50 százalékkal emelkedik a tanárok bére. A béremelés idén és jövő ősszel is folytatódik és bérrendezés kezdődik az oktatást segítő, nem pedagógus végzettségű dolgozóknak is – fejtették ki.

A Fidesz hangsúlyozta továbbá, hogy a pedagógusokat érintő minden más szakmai kérdésben is sorra születik megegyezés a köznevelési kerekasztalnál. A kabinet ingyenes gyermekétkeztetési és tankönyvellátási programmal csökkenti a szülők terheit, emellett a rászoruló gyermekek étkeztetését a nyári szünetben is biztosítja, jövőre pedig 455 milliárd forinttal többet fordít a köznevelésre annál, mint amennyit a baloldal biztosított a 2010-es költségvetésben.