Az ifjúságra koncentrál Kroó Norbert, az Év Ismeretterjesztő tudósa

Ma már leginkább a tudomány népszerűsítésének él a 81 éves Kroó Norbert fizikus, aki megannyi elismerése mellé most az Év Ismeretterjesztő tudósa címet is megkapta.

A tudományos újságírók szavazatai alapján Kroó Norbert fizikus kapta idén az Év Ismeretterjesztő tudósa címet.

Ezzel a 81 éves kutatóprofesszor sokéves munkáját ismerték el, amivel a tudomány közérthető megjelenítéséért, népszerűsítéséért fáradozott.

A díjjal különleges erkölcsi elismerés is jár: a kitüntetettről egy csillagot vagy kisbolygót neveznek el. Kroó Norbert nevét ezentúl egy aszteroida őrzi.

A tudós az M1 Minden Tudás című műsorában elmesélte: egyik unokája megkérdezte tőle, hogy elmegy-e majd erre kisbolygóra, de azt felelte, hogy nem él olyan sokáig, hogy odaérjen.

„Annak idején a szüleim azt tanították, hogy rövid az élet, értéktelennel dolgokkal nem érdemes foglalkozni. A legértékesebb munka pedig az, amit másokért végez az ember” – fejtette ki.

A tudós szerint az ember életében két periódus van, az első, amikor gyűjtöget, a másik, amikor ezt osztogatja.

A 81 éves professzor most szeretné mindazt átadni a fiataloknak, amit pályája során felfedezett. Kötelességének tartja, hogy a tudományt népszerűsítse, miközben jelenleg is kutat.

Kroó Norbert szilárdtest-fizikus, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, nevéhez csaknem háromszáz tudományos cikk és negyven szabadalom fűződik.

Egyik nevezetes eredménye a szupravezetéshez kötődik. A szupravezetés eddig csak rendkívül alacsony hőmérsékleten működött, de Kroónak sikerült szobahőmérsékleten is megvalósítani.

 

Kroó Norbert fizikus, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Prima Primissima Díj jelöltje a magyar tudomány kategóriában. A felvétel a Duna partján készült. (MTI Fotó: Czimbal Gyula )

Kroó Norbert fizikus, kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja (MTI/Czimbal Gyula )

Felfedezését világszerte előadásokon mutatja be, Amerikában tudományos díjat kapott érte.

Kroó Norbert korábban az Akadémia Főtitkáraként és alelnökeként is dolgozott, emellett több európai tudományos testületet is vezetett.

Elismerései közül mindig a legutolsóra a legbüszkébb. Príma Primissima díja mellett az ELTE-n honorus causa professzor doktorrá választották, ami az egyetem legnagyobb kitüntetése.

Egyedüli magyarként Finnországban az Oroszlánrend parancsnoki fokozatát is megkapta.