Kézikönyv az Eb-hez: ezt tegye, ha bajba kerül

Körülbelül 40 ezer magyar szurkoló utazik az idei franciaországi labdarúgó Európa-bajnokságra, hogy a helyszínen szurkoljon a magyar válogatott sikeréért. A jelenlegi francia belpolitikai helyzet és terrorizmus jelentette veszélyek azonban komoly odafigyelést követelnek majd meg minden turistától. Összeszedtük a legfontosabb információkat, amelyek segíthetik a szurkolókat, történjen bármi is.

Június 10-e és július 10-e között rendezik az idei labdarúgó Európa-bajnokságot Franciaországban. A magyar csapat 1972-ben, Belgiumban szerepelt utoljára kontinenstornán, így a szokásosnál is nagyobb várakozások előzik meg az eseményt itthon. Számos körülmény miatt ugyanakkor nem ígérkezik egy egyszerű Eb-nek a franciaországi.

Kiürültek a peronok a TGV szuperexpressz mellett. (MTI/EPA/HORACIO VILLALOBOS)

Kevés az esély a megegyezésre

Bár úgy tűnik, a közvetlen árvízveszély már elmúlt az országban, az apadás azonban lassú lesz. Párizsban továbbra is víz borítja a rakpartokat, ezért az elővigyázatossági intézkedések a héten még érvényben maradnak. Ennél viszont biztosan tovább okoz majd fennakadásokat a munkajogi reform miatti sztrájkhullám. A törvény szenátusi vitája június 14-én kezdődik, a szakszervezetek aznapra ismét országos tiltakozónapot hirdettek, és egy hatalmas nagygyűlés is lesz Párizsban.

A magyar válogatott június 14-én Bordeaux-ban Ausztriával, június 18-án Marseille-ben Izlanddal, június 22-én pedig Lyonban Portugáliával mérkőzik meg az Európa-bajnokság csoportkörében.

– Kevés az esély a megegyezésre, meglepő lenne ugyanis, ha a kormány visszavonná a törvényjavaslatot, annak ellenére, hogy a szakszervezetek nyomás alá helyezik a sztrájkokkal. Fel kell rá készülni, hogy az Európa-bajnokság ideje alatt ez nehézségeket okoz majd. A sztrájktörvény értelmében a franciák kötelesek tájékoztatást adni arról, hogy mely járatok indulnak és melyeket törölnek, ezeknek érdemes utánanézni – mondta a hirado.hu-nak Szűcs Anita Franciaország-szakértő.

Kimaradhatnak a vonatok

A francia vasútnál gördülő sztrájkot folytatnak, ami miatt vonatkimaradásokra, késésekre lehet számítani.

A MÁV közlése szerint ezért az utasok Franciaországba, illetve Franciaországon át irányuló, valamint visszaútra szóló előreváltott jegyeikkel lemondhatnak az utazásról. Az itthon váltott jegyeket, az ülőhelyjegyeket, valamint egyéb helybiztosításokat kezelési költség levonása nélkül téríti vissza a társaság, vagy más időpontra érvényesíti a menetjegyet.

Ha az utasok nem mondanak le az útról, jegyeik záradékolásáról, szükség esetén, külföldön kell gondoskodniuk. A jegyek visszatérítését a jegykiadó országban, általában a nemzetközi pénztáraknál kérhetik.

Baj lehet a levegőben is

Az Air France pilótáinak szakszervezetei is sztrájkra szólítottak fel június 11. és 14 között. Ők a fizetések tervezett csökkentése ellen tiltakoznak. A légi irányítók múlt hétvégére tervezett sztrájkja végül nem valósult meg, ám a következő egy hónapban akadhatnak fennakadások a légi közlekedésben.

Az olcsóbb repülőjegyeket nem lehet visszaváltani, legfeljebb adót és illetéket kaphatnak vissza az utazókat, ami töredéke az árnak. Probléma esetén azonban számos jog megilleti őket.

– Ha a gép a menetrendben szereplő indulási időhöz képest legalább 5 órával később száll fel, akkor az utasok jogosultak visszakérni a jegy árát. Ha a reptéren derül ki, hogy törlik a járatot, akkor a légitársaság köteles ingyen átfoglalni az utasokat egy másik gépre. Ha az nem megfelelő számukra, akkor kérhetik a jegyár visszatérítését, más költséget azonban nem lehet elszámolni. Rendkívüli körülmény esetében – egy sztrájk általában ilyen – kártalanítás nem jár az utasoknak – magyarázta Kriesch Attila, az Európai Fogyasztói Központ igazgatója.

Van azért segítség

Fogyasztóvédelmi panaszok esetén azonnali segítséget senki nem tud nyújtani Magyarországról. Ha viszont egy külföldi cég elutasította már a magyar fogyasztó igényét, akkor az Európai Fogyasztói Központ ingyenesen segít. Ehhez szükség van a számlákra, jegyzőkönyvekre és bizonyítékokra, ezért ajánlott azokat megőrizni. Igaz ez akkor is, ha bűncselekmény áldozata lesz valaki.

Az utazás előtt érdemes letölteni a fogyasztóvédelem ingyenes applikációját, amely további hasznos információkat tartalmaz.

Francia rendőrök és önkéntesek terrorellenes gyakorlatozáson vesznek részt a Place Bellecour téren kialakított szurkolói zónában, Lyonban 2016. június 7-én. A 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságot június 10. és július 10. között rendezik Franciaországban. (MTI/EPA/Robert Ghement)

Francia rendőrök és önkéntesek terrorellenes gyakorlatozáson vesznek részt a Place Bellecour téren kialakított szurkolói zónában, Lyonban (MTI/EPA/Robert Ghement)

Első a biztonság 

Az Európa-bajnokság ideje alatt a sztrájkhullámnál is nagyobb veszélyt jelentenek ugyanakkor a terrorizmus okozta kockázatok. Francois Hollande francia elnök leszögezte: annak ellenére is fennáll a veszélye annak, hogy az Eb ideje alatt terrortámadást hajtanak végre, hogy Franciaország mindent megtett a rendezvény biztonságának szavatolásáért.

Mivel Franciaországban a legmagasabb fokozatú a terrorfenyegetettségi szint és szükségállapot van érvényben, ezért a rendvédelmi szervek szükség esetén a leghatározottabban fognak fellépni. A stadionokat és környékét csaknem 90 ezer csendőr, rendőr és biztonsági ember felügyeli majd. A helyszínen magyar rendőrök is segítik majd a drukkereket.

A stadionokba és a szurkolói zónákba is csak átvizsgálás és detektoros átvilágítás után lehet majd belépni. Utóbbiak általában déltől éjfélig lesznek nyitva, utána el kell hagyni azokat. A parkokban, Marseille-ben a strandokon, Bordeaux-ban a Garonne parti sétányon tilos kempingezni és piknikezni, és nem javasolt az sem, hogy valaki autóban éjszakázzon. A rendőrség a tilosban parkolást sem fogja tolerálni.

Az autóval érkezőknek ajánlott a nagy közlekedési csomópontokban leparkolniuk, onnan pedig tömegközlekedéssel folytatni útjukat a célállomásig. A meccsek napján sűrítik a járatokat, több helyről pedig közvetlenül is el lehet majd jutni a stadionokig.

A különleges biztonsági intézkedések miatt a Terrorelhárítási Központ is megfogalmazott ajánlásokat az Európa-bajnokságra utazók számára. A TEK azt javasolja a szurkolóknak, hogy a biztonsági intézkedéseknek fenntartások nélkül vessék alá magukat, tartsák be minden helyszínen a biztonsági előírásokat és működjenek együtt a helyi szervekkel.

A szurkolói zónák kiemelten biztosított területeteknek számítanak majd, azokat a nyilvános tömegrendezvényeket viszont érdemes elkerülni, ahol nincs biztonsági ellenőrzés – emelte ki a TEK. Baj esetén a 112-es segélyhívószám Európa-szerte él.

Helyben lesz a segítség 

A csoportkör minket érintő három helyszínén, Bordeaux-ban, Marseille-ben és Lyonban a magyar szurkolók ott tartózkodása idejére mobil konzulátusokat hoznak létre a szurkolói zónák közelében. Ezen felül kisbuszos mobil konzuli egység is segítséget nyújt majd az Eb különböző helyszínein.

Francia rendőrök hordágyon szállítanak el egy önkéntest a lyoni Place Bellecour téren kialakított szurkolói zónában tartott terrorellenes gyakorlatozáson (MTI/EPA/Robert Ghement)

A konzulátusokon el lehet majd intézni az úti okmányok pótlását, bűncselekmények estén konzuli érdekvédelemben lehet részesülni és segítséget lehet kérni kórházi kezelések során. A konzuli tisztviselők nem tudnak azonban segíteni utazásban, menetjegyfoglalásban, bármilyen felmerülő költség, hatósági bírság vagy díj kifizetésében és jogi képviselet ellátásában sem.

A kiutazó magyaroknak a hatékonyabb konzuli védelem megszervezése miatt ajánlott előzetesen regisztrálniuk. Aki még nem tette meg, ezen az oldalon töltheti ki az adatlapot.

A Konzuli Szolgálat arról tájékoztatta a hirado.hu-t, hogy eddig körülbelül 2500-an regisztrálták magukat. Az utazás közeledtével pedig növekszik a konzuli védelem iránti regisztrációk száma. A legfontosabb információkról és elérhetőségekről a Konzuli Szolgálat honlapján lehet tájékozódni.

Biztosítás nélkül ne

Az utazás időtartamától függetlenül érdemes díjmentesen kiváltani az Európai Egészségbiztosítási Kártyát, amelyet a legtöbb francia kórházban elfogadnak. Mivel azonban Franciaországban magas az egészségügyi szolgáltatások önrésze, és a helyszínen ki is kell azt fizetni, ezért az európai tb-kártya mellé ajánlott kiegészítő biztosítást is kötni.

A legjobb megoldás, ha mindenre kiterjedő utas- és balesetbiztosítást kötnek az utazók. A kezelés önrészét egyébként mindig ki kell fizetni, legvégső esetben a budapesti francia nagykövetség hajtja be azt a hazautazást követően.