Az MNB alá került a takarékszövetkezeti rendszer

Az Országgyűlés kedden a Magyar Nemzeti Bank bankfelügyeleti ellenőrzése alá helyezte a teljes takarékszövetkezeti rendszert. A képviselők 119 igen szavazattal, 22 nem ellenében és 19 tartózkodás mellett, kivételes sürgős eljárásban hagyták jóvá a nemzetgazdasági miniszter szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló, hétfőn beterjesztett előterjesztését.

Varga Mihály a változtatásokat azzal indokolta, hogy a kormány továbbra is stabil, versenysemleges, a gazdaság érdekeit megfelelően szolgáló hitelintézeti és bankrendszert szeretne. Jelezte, a felügyelet nemcsak ellenőrizhet, hanem menet közben beavatkozhat, például a takarékszövetkezeti integráció központi bankját átfogó vizsgálat indítására kötelezheti.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter sajtótájékoztatót tart a Parlamentben, miután az Országgyűlés elfogadta a 2017. évi költségvetéshez kapcsolódó adótörvény módosításokat 2016. június 7-én (MTI/Bruzák Noémi)

Szigorúbb, egységesebb

A tárcavezető szerint sokkal szigorúbb, egységesebb ellenőrzést jelent, hogy a felügyelet kezdeményezési hatáskörébe kerülnek a bírságok, a szankciók, a felfüggesztések, valamint az engedélyek visszavonása. Fontos módosításként értékelte továbbá, hogy nem jogszabály jelöli majd ki hosszú távon a takarékszövetkezeti integráció központi bankját, ami most a Takarékbank, hanem a versenysemlegességet érvényesítve a szövetkezeti hitelintegrációs szervezetnek lesz nagyobb jogosítványa. A parlament döntésének eredményeként a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete (SZHISZ) dönthet majd a jövőben a tisztségviselői felfüggesztésekről.

(MTI/Bruzák Noémi)

Demján nyílt levele

Demján Sándor korábban nyílt levélben írt arról, hogy a takarékszövetkezeti integráció célja a szövetkezeti szektor eredményének és vagyonának növelése volt, az eddigi események azonban ennek ellenkezőjét támasztják alá. Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnöke szerint az FHB tőkeemelésénél bizonyos szövetkezeteket kényszerítettek, hogy “a névérték hétszeresén vegyenek új részvényeket”. Demján Sándor állította továbbá, hogy egyes üzleti körök “céghálót szőnek” a takarékszövetkezeti szektor köré, és “parazitaként szívják ki erőforrásait”.

Szükséges lépések

A miniszterelnök válaszában azt közölte, a kormány sikeresnek ítéli, egyben lezártnak tekinti a takarékszövetkezeti rendszer átalakítását, “kétes ügyletektől való megszabadítását” és feltőkésítését. Jelezte azonban, elfogadja Demján Sándornak azt a véleményét, hogy a takarékszövetkezeti rendszer nem működhet megfelelő felügyelet nélkül. Azzal is egyetért – közölte -, hogy a felügyelet szempontjából a magyar bankszektornak versenysemlegesnek kell lennie.

Orbán Viktor azt is tudatta, a kormány ellenzi, hogy a takarékszövetkezetek további FHB-részvényeket vásároljanak. Ennek megakadályozására a szükséges lépéseket megteszik. Hozzátette, a Demján Sándor nyílt levelében tudomására hozott feltételezett összefonódásokról alapos tényfeltárás után és kellő időben tájékoztatni fogja az OTSZ elnökét. Varga Mihály tájékoztatása szerint a kormány a jegybank és a bankszövetség munkatársainak bevonásával készítette el javaslatát.

A bankszövetség egyetért

A Magyar Bankszövetség hétfőn jelezte, egyetértenek a parlament elé került jogszabály-változtatással, szerintük ugyanis a javaslat elfogadásával meg tud szilárdulni az európai színvonalú, egységes, a törvényes és az etikai elvárásoknak mindenben megfelelő magyar hitelintézeti szektor. Az MNB szintén támogathatónak nevezte a módosítást és közölte, a felkészült a megújuló keretrendszer megfelelő felügyeletére.