Tarlós István részvételével lesz döntés a buszbeszerzésről

Budapest fő közlekedési ügyeiben, a buszbeszerzés kérdésében Tarlós István főpolgármester részvételével tartott kormányülésen szeretnénk érdemi döntést hozni a közeljövőben - közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírói kérdésre hétfőn Budapesten.

Lázár János a parlament nemzetbiztonsági bizottsága hétfői zárt ülését követően a fővárosi buszbeszerzésre vonatkozó kérdésre válaszolva elmondta, hogy a pénteki kormányülés nem érintett közlekedési jellegű kérdéseket.

Solaris buszokat teszteltek a fővárosban. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Egyeztetések zajlanak arról, hogy a közeljövőben Tarlós István mikor tudna a kormányülés vendége lenni. A főpolgármester részvételével “szeretnénk ezekben a kérdésekben, Budapest fő közlekedési ügyeiben érdemi döntést hozni” – fogalmazott.

Lázár János elmondta azt is, hogy a következő kormányülés egyik fő vendége Lepsényi István, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és szabályozásért felelős államtitkára lesz, akinek a hazai buszgyártás fejlesztésével és támogatásával kapcsolatban komoly elképzelése és javaslata van a kormány számára.

Ennek a javaslatnak az egyik fő pontja az, hogy a magyar közpénzből működő szervezeteknek, önkormányzatoknak és a magyar államnak arra kellene törekedniük, hogy a következő időszakban a megvalósuló busztendereken buszvásárlásokkal támogassa a magyar ipart.

 

A 3-as metróvonal rekonstrukciója a tervek szerint az idén novemberben kezdődne meg, és a járműpótláshoz 150 autóbusz forgalomba állítása szükséges. A Fővárosi Közgyűlésnek kell döntést hoznia arról, hogy milyen módon és milyen buszokkal oldják meg a metrószerelvények pótlását.

A buszbeszerzés ügye már többször volt a közgyűlés előtt, a legutóbb a május 12-i rendkívüli ülésen Kocsis Máté önkormányzati és rendészeti tanácsnok, VIII. kerületi fideszes polgármester indítványára halasztották el a döntést a képviselők. Kocsis Máté akkor az előterjesztés napirendről levételét a kormány előző napi, a nemzeti buszgyártási stratégiáról szóló döntésével indokolta. Akkor azt mondta, hogy a kormánydöntés fényében szükséges az egyeztetés.