Területi problémákat oldana meg a Fidesz dunaújvárosi jelöltje

Dunaújvárosban azért tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap, mert a 4. számú egyéni választókerületben a gyilkossággal gyanúsított Gál Roland (Fidesz-KDNP) képviselő - miután Dunaújváros közgyűlése visszahívta valamennyi bizottsági, tanácsnoki és felügyelőbizottsági tisztségéből - lemondott mandátumáról. A választáson kilenc jelölt indul.

Pozitívnak értékelte a dunaújvárosi időközi önkormányzati választási kampányt a Fidesz képviselőjelöltje, aki a területi problémákra kereste a megoldást az elmúlt hetekben.

Lassingleitner Fruzsina csütörtökön a sajtónak nyilatkozva azt mondta: a kampányidőszakban bejárta a dunaújvárosi 4-es választókerületet, több száz lakossal vette fel a kapcsolatot, hogy a területi problémákra megoldást találjanak.

A városrész legnagyobb beruházásaként említette a hamarosan elkészülő Apáczai úti, több mint harmincmilliós parkolófejlesztést, emellett útjavításokat, járdafelújításokat végeztek a választókerületben, valamint új padokat és szemeteseket helyeztek ki. Hozzátette, sikeres óvodai napot is rendeztek a Római Városrészben helyi vállalkozók részvételével.

A képviselőjelölt azt mondta: megválasztása esetén a megkezdett utat kívánja folytatni.

A PM szerint Dunaújváros a sötétség városa

Ma Dunaújváros úgy jelenik meg a hírekben, mint a sötétség városa – fogalmazott a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke csütörtöki dunaújvárosi kampányzáró sajtótájékoztatóján.

Karácsony Gergely azt mondta: a kifejezés mutatja egyrészt azt, hogy egy súlyos bűncselekmény gyanúja miatt kell időközi választást tartani a Fejér megyei városban, másrészt azért is helytálló, mert a közvilágítással is problémák vannak.

Budapest, 2015. június 16. Karácsony Gergely Zugló polgármestere (Együtt) sajtótájékoztatót tart Még kevesebb zöld a Ligetben? Napirenden a városligeti építési szabályzat módosítása címmel tart a budapesti Közlekedési Múzeum előtt 2015. június 16-án. MTI Fotó: Balogh Zoltán

Karácsony Gergely Zugló polgármestere 
MTI/Balogh Zoltán

Kína piacgazdasági státusának megadására utalva hozzátette, sötétség borul akkor is a városra, mikor “az Európai Parlamentben a Fidesz és egyébként a szocialisták is megszavazzák azt a szabadkereskedelmi piacnyitási határozatot Kínával szemben, ami a Duanferr egyébként is nagyon képlékeny jövőjét negatív irányba befolyásolhatja”.

A jelöltállításról szólva Karácsony Gergely kiemelte: már 2014-ben is szorgalmazták az ellenzéki egységet. Ennek akkor van esélye visszaszerezni a választók bizalmát, “ha a baloldal nem ott akarja folytatni politikáját, mint ahol abbahagyta” – értékelt.

Hozzátette, az összefogás hiánya miatt indultak 2014-ben önállóan Dunaújvárosban és Szabó Zsolt önkormányzati képviselőjük példája is mutatja: a PM képes önállóan is politizálni, ha muszáj. Jelezte, az időközi választásra ellenzéki előválasztást javasoltak azért, hogy az emberek döntsék el, ki legyen a Fidesz kihívója. Karácsony Gergely szerint ezt jelöltjük nyerte volna.

Pappné Grabant Ilona, az ellenzéki párt képviselőjelöltje a kampánnyal töltött egy hónapról azt mondta, a tapasztaltak megerősítették abban, hogy a PM-nek valóban olyan programot sikerült összeállítani, ami “összefügg az emberek mindennapi életével, megélhetésükkel, szociális helyzetükkel, egészségükkel és az egymás iránti törődésükkel”.

Dunaújvárosban azért tartanak időközi önkormányzati választást vasárnap, mert a 4. számú egyéni választókerületben a gyilkossággal gyanúsított Gál Roland (Fidesz-KDNP) képviselő – miután Dunaújváros közgyűlése visszahívta valamennyi bizottsági, tanácsnoki és felügyelőbizottsági tisztségéből – lemondott mandátumáról. A választáson kilenc jelölt indul.