Iskolában tartanák a fiatal roma lányokat

Százötvenegymillió forintos program indult azzal a céllal, hogy minél több roma lány folytassa a tanulmányait a nyolc általános iskolai osztály elvégzése után is - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Langerné Victor Katalin kifejtette: jelenleg a roma nők mindössze 20 százaléka dolgozik. Ez azért van így, mert általában hamar családot alapítanak, amikor azonban a gyerekek felnőnek, a nők végzettség híján nem tudnak elhelyezkedni. Bár a felnőttoktatásba való bevonásukra is vannak programok, jobb a megelőzés: meg kell győzni őket arról, hogy a jövőjüket az garantálja, ha megfelelő tudást szereznek – mondta.

A 26 nyertes pályázó, egyház, szociális szolgáltató, civil szervezet ebben segít – tette hozzá. A pályázat feltétele volt, hogy a szervezetnek legyen kiépített jó kapcsolata az adott település közösségével, másrészt tapasztalata abban, hogy miként lehet bevonni egy ilyen programba a roma lányokat, hogyan lehet meggyőzni ennek hasznáról a családokat.

Míg a többségi társadalom 16-24 éves fiataljainak 11 százaléka hagyja ott az iskolát, a romák körében – fiúk és lányok együtt – ez 38 százalék – ismertette a helyettes államtitkár. Pedig ezek a lányok nagyon vágynak a biztos jövőre, ezért “akkor kell nekik segíteni, amikor még álmaik vannak” – hangsúlyozta.

A kiszolgáltatottságot kell megelőzni ezzel a programmal, mert aki magára marad a nyolc általános iskolai osztály elvégzése után, az könnyen a prostitúció áldozatává válhat – tette hozzá.

A 13-15 éves lányokat napi szinten mentor is segíti – a legtöbbjük nő -, elsősorban a tanulásban, de lelki támogatást is nyújtanak nekik.