MSZP: a válságágazatokból hiányzik az MNB 266 milliárdja

A válságágazatokból, az egészségügyből, az oktatásból és a szociális ellátórendszerből hiányzik az MNB alapítványaiba kihelyezett 266 milliárd forint közpénz - jelentette ki az MSZP elnöke csütörtökön sajtótájékoztatón Debrecenben. Fidesz: az a pénz hiányzik, amelyet a szocialisták elvettek.

Tóbiás József szerint felháborítja a lakosságot és sérti igazságérzetét, hogy “milliós fizetéseket oszt, és 266 milliárdot tud lenyúlni Matolcsy segítségével a Fidesz”.

Az ellenzéki párt elnök-frakcióvezetője emlékeztetett rá: a bíróságnak kellett kimondani, hogy az MNB alapítványaiba kihelyezett 266 milliárd forint közpénz.

Tóbiás József felháborítónak és elfogadhatatlannak nevezte “amit Matolcsy és a Fidesz-többség megenged magának”, hogy “a köz pénzét, a devizahitelesek pénzét, a forint árfolyamával való játszadozással begyűjtött pénzt sajátjaként kezeli”.

Debrecen, 2016. április 28. Tóbiás József, a párt elnök-frakcióvezetője (j) és Madarasi István szocialista önkormányzati képviselő a Magyar Szocialista Párt (MSZP) aláírásgyűjtő akciójának helyszínén Debrecenben, a Csapó utcában 2016. április 28-án. MTI/Czeglédi Zsolt

Hozzátette: az emberek életében nincs változás, nem érzik magukat biztonságban, miközben a hatalmon lévők “földeket, milliós fizetéseket osztogatnak maguknak”.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek a jövő évi költségvetés előterjesztésekor elhangzott szavaira utalva, miszerint 2017-ben “mindenki egyet előre lép”, Tóbiás József “pontosította” a politikust: “minden fideszes haver léphet előre egyet, miközben 4,5 millióan ugyanolyan helyzetben lesznek, mint 2016-ban”.

Tóbiás József szerint el kell jusson az ország oda, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket, mert a Fidesz nem akarja őket meghallgatni.

Ezért kell népszavazás, hogy az emberek véleményt mondhassanak a Fidesz-kormányról – tette hozzá Tóbiás József az egyik debreceni bevásárlóközpont előtt tartott tájékoztatón, miközben az MSZP aktivistái a helyszínen gyűjtötték az aláírásokat.

Ezzel összefüggésben Tóbiás József megjegyezte: a gyűjtés jól halad, már mindhárom kérdésben meghaladja a százezret az aláírások száma.

Fidesz: az a pénz hiányzik, amelyet a szocialisták elvettek 

A nagyobbik kormánypárt frakciója ezt Tóbiás Józsefnek, az MSZP elnökének kijelentésére reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel.

A Fidesz-frakció közleményében úgy fogalmazott: a Fidesz-kormány 2010 óta “folyamatosan takarítja a romokat”, és pótolja a pénzeket minden területre. 2017-ben is újabb 100-100 milliárdos nagyságrendű többletforrást biztosítanak ezekre a területekre.

Kitértek arra is, hogy az MSZP “kezdettől támadja” a Magyar Nemzeti Bankot is, mert az “a magyar nemzet érdekének képviseletére esküdött fel és nem idegen érdekeket szolgál többé”.

Az MSZP kormányzása alatt Simor András vezetésével “a jegybank törvénytelenül, veszteségesen gazdálkodott (…), és százmilliárdokkal pénzelte a bankokat, miközben az országot és a magyar családokat devizahitelbe taszította” – áll a közleményben.