Nógrádi: Európát komoly fertőzések fenyegetik

Most üt vissza a görögök elvtelen migránspolitikája, újabb kerítések kellenek Ausztriában is, a menekültek pedig fordítva ülnek a lovon - mondta többek között Nógrádi György elemző az M1-en.

Eddig elképesztő szerencséje volt Európának, hogy nem jött be komolyabb fertőzés a migránsokkal, de ez bármelyik pillanatban változhat. Hetek, hónapok óta szó van a veszélyről, de senki semmit nem tett – mondta az M1 aktuális csatornán Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.

Az elemző arról is beszélt, a migránskérdésben látványosan szembe került egymással Németország, valamint Ausztria, illetve a balkáni országok. A vasárnapi német tartományi választások pedig azt mutatják, a német emberek sem kérnek ennyi migránst.

Merkel rákényszerül, hogy változtasson a politikáján, különben a következő tartományi választásokat is elveszíti. Új helyzet következett be a német politikai helyzetben, a bevándorlás-ellenes AfD párt 24 százalékot szerzett Kelet-Németországban és 10 százalékot a nyugati területeken – mondta.

Arra a kérdésre, hogy a görög lakosság vajon mit szól, hogy olyan határ menti táborból, Idomeniből szállítják vissza Athénba a migránsokat, ahol vérhas, májgyulladás és más betegségek terjednek, Nógrádi azt mondta, a görögök végre vállalják fel azt a felelősséget, hogy lezárják a görög-török határt.

Nógrádi szerint embercsempészek járják a görög menekülttáborokat, és az égvilágon semmi nem történik, a görögök beengedik őket. Az elemző szerint a görögök rendkívül álságos, elvtelen kétarcú politikát folytattak, ami most ütött vissza, hogy a balkáni országok lezárták a határaikat.

Faymann osztrák kancellárnak igaza van, felső határokat kell bevezetni és újabb kerítéseket építeni Ausztria határán, bár korábban ugyanezért lefasisztázta Magyarországot – jegyezte meg Nógrádi György. Hozzátette, senki nem szerelemből épít kerítéseket, hanem mert az EU huszonnyolc tagállama képtelen közös álláspontot kialakítani, így az országok rákényszerülnek a nemzeti megoldásokra.

Az elemző kitért rá, szerinte a migránsok, akik szerinte 90 százalékban embercsempészekkel jöttek, „fordítva ülnek a pacin”, amikor ők akarják megválasztani, melyik országba, annak melyik részébe menjen.

Nógrádi azt is mondta, Európa nem tudja, és részint nem is akarja megállítani az embercsempészeket, ami szerinte felháborító. El kellene végre dönteni, mi Európa stratégiája, ezért nagyon kíváncsi a következő európai csúcstalálkozóra a törökökre – tette hozzá.